**Vendégség a Váci Strandon: Különleges Élményprogram a Tabán Utcai Napközis Fiataloknak** A Váci Strandon fergeteges nap várta a Tabán utcai napközis fiatalokat, akik egy izgalmas élményprogram keretében fedezték fel a nyári szórakozások világát. A rend


Múlt hét kedden rendhagyó élményekkel gazdagodtak a Dr. Kenéz Zoltán Egyesített Szociális Intézmény Tabán utcai Fogyatékosok Napközi Otthonának fiataljai: ezúttal a váci strandra látogattak el, ahol a Váci Sport Kft. ügyvezetője, Gulyás Zoltán kalauzolta őket végig az intézmény területén. A programon Szabados-Slezák Brigitta intézményvezető is részt vett.

A program során a pénteki nyitás előtti előkészületekbe nyerhettek betekintést a résztvevők. Megnézhették a pénztárat belülről, megcsodálhatták az újrafestett napórát, valamint bejárhatták a fürdő műszaki hátterét biztosító gépházat is. A látogatók megismerkedtek a termálvíz-kivételi lehetőségekkel is: megtudták, hogy a sétány alatt 40 °C-os víz tör fel, míg a városhatár közelében, Sződligetnél akár 55 °C-os termálvíz is elérhető.

A vendégek beszélgettek az egyik úszómesterrel is, aki elmondta, hogy eddig még soha nem kellett senkit kimentenie a medencéből - reméli, hogy ez a statisztika idén sem változik.

Az intézmény a jövőre is gondolt: meghívta a Váci Sport Kft. munkatársait egy érzékenyítő napra a napközibe. A tervek szerint a közeljövőben a strand dolgozói egy egész napot tölthetnek el az otthon gondozottjaival, hogy közelebbről is megismerkedjenek a fogyatékossággal élő fiatalok mindennapjaival és erősségeivel. A kezdeményezés célja a szemléletformálás és a társadalmi elfogadás elősegítése - egy élményekre és emberi kapcsolatokra épülő közös napon keresztül. ♦

Related posts