Ungváry Zsolt: "Lesz-e magyar, ha mi nem leszünk?" - Mandiner Egyedivé tétel: Ungváry Zsolt provokatív kérdése, amely a magyar identitás jövőjét firtatja, mélyen elgondolkodtató. A kérdés rávilágít arra a kihívásra, amellyel a magyar közösség szembesül:
Az abszolutista II. József meggyőződése szerint uralkodása hatékonyságának legbiztosabb mércéje a lakosság növekedése volt. Számára a népesség gyarapodása egyértelmű jele volt annak, hogy politikai intézkedései és reformjai valóban hasznosak és eredményesek.
"Ennek eredményeként történelmünk során először valósították meg a népszámlálást, lehetővé téve az adatok folyamatos nyomon követését."
Valójában - szemben az állatvilággal, ahol élelembőségben elszaporodnak, rossz körülmények között visszaesnek a populációk - az emberi társadalmaknál a nélkülöző közösségek népesedési statisztikái meredeken emelkednek, a jólétbe belefulladó civilizációk pedig kipusztulnak.
Még mindig várat magára az egyértelmű válasz arra a furcsaságra, hogy miért nem vágynak gyerekre bizonyos kultúrák vagy közösségek, holott a gyermekvállalás az egyik legmélyebb emberi ösztön, a legfőbb önkifejezés módja, és az egyik legnagyobb boldogságforrás. A szülői szeretet olyan élmény, amely semmi mással nem hasonlítható össze, és amely gazdagítja az életünket.
A XX. század elején a magyarság lélekszáma először tapasztalta meg a csökkenést. Természetesen nem volt mentes a kihívásoktól: háborús időszakok, mint a tatár és a török invázió, valamint járványok következményeként átmeneti nehézségekkel kellett szembenézni. Ezek a krízisek azonban gyakran utánpótlást hoztak, és a demográfiai görbe a nehéz időszakok végén hamarosan emelkedésnek indult. A fő problémát nem annyira a születések számának csökkenése jelentette, hanem sokkal inkább a magas halálozási arány, amely súlyosan érintette a közösséget.
Fekete Gyula első figyelmeztetése óta folyamatosan kutatjuk a csökkenő születésszámok mögött húzódó okokat, de eddig nem értünk a végére a rejtélynek. A gyes bevezetése ugyan hozott némi átmeneti javulást, ahogyan a családi adókedvezmények is, azonban a helyzet továbbra is aggasztó. Bár a lesújtó tendencia enyhült egy kicsit, a demográfiai válságot csupán elhalasztani tudjuk, de megoldani nem.
Nyilvánvaló, hogy a kérdés mögött nem csupán anyagi okok állnak, hiszen a szegényebb országokban, sőt, egy országon belül is a hátrányos helyzetű emberek vagy a nehezebb időszakok gyakran termékenyebbek. Gondoljunk csak nagyszüleinkre és szüleinkre, akik jóval nehezebb körülmények között "vállalták" a gyermekeiket, még ha ezt a kifejezést akkor nem is használták. Talán itt rejlik a probléma gyökere: a társadalmi diskurzus és az ebből fakadó közgondolkodás. Fontos lenne, hogy a nagy család és az anyaság társadalmi szinten menővé, divatossá váljon, nem csupán bizonyos, főként vallásos szubkultúrákban. A kormány gazdasági intézkedései – mint a gyed, csok vagy a babaváró támogatás – dicséretesek ugyan, de ezek mind a pénz körül forognak, és véleményem szerint nem ez a lényeg. Például Novák Elődék kismama-szépségversenye remek kezdeményezés, amelyet nem véletlenül támadnak olyan hevesen a gyermekellenes nézeteket vallók. Ezek a kritikák jól megtervezett forgatókönyvek alapján születnek, legyen szó rosszindulatú vagy irigy feministákról, önelégült, narcisztikus egyénekről, vagy éppen azok "hasznos idiótákról", akik folyamatosan a gyereknevelés nehézségeit és a "szenvedés" aspektusait hangsúlyozzák – persze mindig jóságos szándékú megközelítéssel. Ezzel a hamis képzettel azt sugallják, mintha a gyerekek nem az életünket gazdagítanák és teljesebbé tennék, hanem valamilyen kényszerű verseny tétje lenne, ahol ők csak munkaeszközök.
