**Titus a Tett Színpadán - Róma Első Kézfogása a Rászorulókért** Az ókori Róma történetében ritkán találkozunk olyan pillanatokkal, amelyek valóban megmutatják a császári hatalom emberi arcát. Titus Flavius Vespasianus, a népszerű császár, aki 79-től 81-
Kr. u. 79 nyarán a Vezúv kitörése drámai és végzetes eseményként vonult be a történelembe. A vulkán hatalmas hamuoszlopokkal füstölögve törte meg az égbolt nyugalmát, mielőtt a pusztító piroklasztikus áramlatok elindultak volna. Herculaneumban a hirtelen fellépő hőség pillanatok alatt eltüntette az emberek nyomát, míg Pompejit egy vastag hamuréteg borította be, ezzel teljesen megfosztva lakóit a menekülés lehetőségétől. Az emberek életét a természet ereje tette tönkre, és a városok örökre a múltba estek.
A katasztrófa híre villámgyorsan elérte Róma falait, megbénítva az egész birodalom működését. Titus, aki csupán néhány hónappal apja, Vespasianus halála után lépett a császári trónra, meglepően dinamikus és hatékony lépéseket tett. Szenátori bizottságot hozott létre, amelyben korábbi konzulok is helyet kaptak, küldötteket indított a sújtott területekre, és aktiválta a császári kincstár forrásait. Az intézkedések célja nem csupán a segélynyújtás volt; egy alaposan megtervezett logisztikai, politikai és közigazgatási válasz kidolgozása is szükségeltetett a tragédia következményeinek kezelésére.
Campania, a sújtott régió, a római arisztokrácia kedvelt nyaralóhelye és mezőgazdasági központja volt. Megsegítése nemcsak humanitárius, de stratégiai érdek is volt.
Titus császár nem tartózkodott a Palatinus dombon.
Az ókori írók, mint Suetonius és Dion Cassius, egyhangúan kiemelik Titus elkötelezett személyiségét. Nem csupán irányította és utasította a helyreállítást, hanem személyesen is részt vett annak szervezésében. Ez a római császár nem élvezett semmiféle előnyt az áldozatok hagyatékaiból, hanem azokat is a város újjáépítésére fordította.
A követek - akár sorsolással, akár tudatos kiválasztással - felhatalmazást kaptak a helyi közigazgatás átszervezésére, a közterek, templomok és színházak helyreállításának megtervezésére. Több felirat is fennmaradt ezekről a projektekről, például Nuceriában vagy Nolában.
A mentési és újjáépítési művelet hatalmas kihívást jelentett. Az utak elpusztultak, a táj felismerhetetlenné vált, és a temetetlen holttestek fertőzésveszélyt jelentettek. Katonai egységeket küldtek a romok eltakarítására, a túlélők kimentésére, valamint az értékes tárgyak felszínre hozására. Herculaneumban például megpróbáltak a házak alsó szintjeire hatolni, valószínűleg abban a reményben, hogy túlélőket találnak.
Az idősebb Plinius elhunyt: Bátor küzdelem a megmentésért Az idősebb Plinius halála nem csupán egy történelmi esemény, hanem egy hősies próbálkozás szimbóluma is, amely az emberi élet és tudás megóvására irányult. Amikor a Vezúv vulkán kitörése bekövetkezett, Plinius nem habozott, hogy segítsen másokon, még saját életét is kockára tette. E bátor tett során nemcsak a tudósok, hanem az emberiesség iránti elkötelezettsége is megmutatkozott, ahogyan megpróbálta menteni azokat, akik a láva és a hamu fogságába estek. Halála egy olyan történetet mesél el, amely a bátorságról, a tudás iránti vágyakozásról és a mások iránti felelősségről szól.
A kitörés egyik legismertebb epizódja idősebb Plinius halála volt. Misenumban állomásozott a római flotta élén, és a kitörés hírére hajóival nem hadicéllal, hanem a menekültek segítésére indult el a Nápolyi-öböl felé. A parton halt meg, feltehetően a mérgező gázok miatt.
Unokaöccse, ifjabb Plinius Tacitusnak írt leveleiben rögzítette az eseményeket, melyek az első, megmaradt, részletes feljegyzések között szerepelnek egy vulkánkitörésről és a koordinált mentési akciókról. Titus e tekintetben is úttörő szerepet játszott.
Titus nem csupán az infrastruktúra újjáépítésére összpontosított, hanem a társadalmi kapcsolatok megerősítésére is törekedett. Adókedvezményekkel támogatta a helyi közösségeket, élelmiszersegélyeket juttatott el a kitelepítetteknek, és földosztási programokat indított számukra, hogy újraépíthessék életüket.
A források tanúsága szerint Titus iránt sokan kezdetben kétkedéssel viszonyultak: katonai háttere és a keleti királynő, Bereniké iránti vonzalma sok római polgár bizalmát aláásta. Azonban a Vezúv pusztító kitörésére adott válasza gyökeresen átalakította róla alkotott vélekedéseket - hamarosan már könyörületes és eredményes uralkodóként élt a köztudatban.
Emléke és öröksége
Bár Titus uralkodása csupán egy rövid időszakot ölel fel, testvére, Domitianus árnyéka mégis ott lebegett emlékén. Azokban a katasztrófát szenvedett városokban, mint Salerno, Nola vagy Sorrento, fellelhető feliratok tanúskodnak adományairól és segítő szándékáról. Ezek a töredékes kövek egy olyan Rómát idéznek fel, amelynek sikerült az államhatalmat az emberek javára fordítania – még ha csak egy rövid, de rendkívüli pillanat erejéig is.
Pompeji története gyakran mozdulatlan, időbe dermedt pillanatként él a köztudatban. De a Vezúv kitörése nemcsak pusztulás volt - hanem a cselekvés, az empátia és az állami felelősség példája is. És ennek a történetnek a középpontjában a császár állt, aki minden várakozással szemben nem elnyomott, hanem segített.
