Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette, hogy az idei évben is folytatják a katonák lakhatási támogatásának programját, amely célja a fegyveres erők tagjainak életkörülményeinek javítása. A kezdeményezés révén a katonák könnyebben hozzájuthatnak a megfel


"Ennek szellemében 2025-ben is elindítja a lakhatási hozzájárulás és a törlesztési támogatás iránti pályázatát" - nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kezdeményezés célja, hogy a katonák és a honvédelmi dolgozók számára kiszámítható, biztonságos életkörülményt biztosítson.

A törlesztési támogatás olyan pénzügyi segítséget kínál, amely megkönnyíti a lakáscélú hitelek, építési telekvásárlási kölcsönök, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Program keretében érintett lakások előtörlesztésének finanszírozását. Emellett a lakhatási hozzájárulás különösen a nagycsaládosok és az egyszülős családok számára nyújt jelentős támogatást - hangsúlyozta a miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium számára rendkívül fontos, hogy az állomány tagjai érezzék: a közösség és az intézmény stabilitása mindig számukra is elérhető, különösen a mindennapi életük egyik legfontosabb aspektusában, az otthon megteremtésében. A támogatási program nem csupán anyagi segítséget nyújt, hanem kifejezi a megbecsülést és a gondoskodást is azok iránt, akik hivatásukként választották a haza szolgálatát - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

A minisztérium törekvése, hogy a honvédelmi dolgozók ne csupán a szolgálati helyükön, hanem otthonukban is biztonságban érezzék magukat. Ez a kezdeményezés újabb mérföldkő a hivatásos életpálya megerősítésében, amely egy élő közösséget és szilárd támogatást kínál - emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

A Nemzeti Közleménytár weboldalán elérhető közlemények nem tartoznak az MTI hírkiadásához. Az MTI által szó szerint közzétett anyagokért mindig a közlemény benyújtója vállalja a felelősséget. A közlemények forrásmegjelöléssel (NKT) szabadon és korlátozások nélkül felhasználhatók.

Related posts