Polgár Tünde: "Árpit megpróbálták feltartóztatni"


Az egykori luxusfeleség büszkén vállalja a függőségét. Ez alatt véletlenül sem valamilyen káros szenvedélyre kell gondolni. Ugyanis Polgár Tünde az utazás megszállottja. "Pedig gyerekként álmodni sem mertem azokról a csoda szép egzotikus országokról, ahova volt szerencsém eljutni. A miskolci kis szobámból még a Balaton is távolinak tűnt - sóhajt fel beszédesen. - Tizenévesen láttam először, sosem felejtem el, édesapámmal egy horgásztáborban jártunk."

Nem sokkal később az első nemzetközi kalandja Bécs gyönyörű utcáira irányult.

A barátnőmmel kettesben vágtunk neki a kalandnak. Olyan érzés volt, mintha egy teljesen új világ nyílt volna meg előttünk. Mivel a zsebpénzünket okosan kellett beosztani, a kirándulás elején úgy döntöttünk, hogy inkább nem töltjük az időnket étkezéssel, viszont egy ruhabolt látogatását mindenképpen beiktatjuk, hiszen végül is nőkből vagyunk - mondta nevetve. Így is történt, találtam egy gyönyörű cipőt, amit évekig a legnagyobb kincsként őriztem.

Aztán fokozatosan, Ausztria mögött, sorra felfedezte a különböző országokat, és mára már több mint ötven helyszínen járt. Közülük Tibet foglalja el a legkülönlegesebb helyet a szívében. "Ha rajtam múlna, receptre írnám fel az embereknek ezt a csodás helyet, bár évente csupán négyezer látogatónak van lehetősége belépni. Misztikus atmoszférája lenyűgöző, hiszen egyszerre árad belőle a mély béke. Ugyanakkor, míg a szerzetesek zarándokolnak, alig néhány méterre tőlük fegyveres őrök vigyáznak a biztonságukra."

Lelkesen meséli, hogy vendégségben jártak egy serpánál. "A jakvaj nem lett a kedvencem, olyan a savanyú lábszag áradt belőle, amit sosem fogok elfelejteni, de becsülettel megkóstoltam. Az ég folyton babakék, roppant élénkek a színek kicsit minden olyan, mint egy giccses festményen."

De Tibet nem csupán ebből a szempontból vált felejthetetlenné az ő számára.

Árpit éppen tartóztatni akarták. (Polgár Tünde férje, Polgár Árpád - a szerk.) Az utazásunk során folyamatosan vlogoltunk, és az egyik fegyveres azt a benyomást keltette, hogy rólunk készítünk felvételeket, ami a helyszínen kifejezetten tilos volt. Kiabálni kezdett, majd erőszakkal elvette a kamerát Árpitól. Talán már a bilincset is előrántotta. Szerencsére az idegenvezető gyorsan közbelépett, és sikerült lehűtenie a kedélyeket. Végül is, szerencsére nem lett nagyobb probléma.

Ez még csak nem is a legmegrázóbb élmény volt, amibe a külföldi kalandozásaik során belefutottak. "Nemrégiben egy igazi turistacsapdába csöppentünk Amazóniában" - meséli Tünde, és a hangja tele van feszültséggel, ahogy felidézi a történteket. "Másfél hónapon át terveztem, hogy egyetlen éjszakát biztonságban tölthetünk a dzsungelben. De sajnos nem így alakult. A túra leírása szerint egy elkerített területre kellett volna érkeznünk, ahol egy indián asszony a tűzön sütötte volna meg a vacsoránkat, majd a természet ölelésében, függőágyakban hajthattuk volna álomra a fejünket. Ehelyett olyan emberekkel találkoztunk, akik finoman szólva sem voltak bizalomgerjesztőek."

Nem volt sehol egy elkerített terület, helyette egy furcsa, lepusztult bodegában kellett volna éjszakáznunk. Az egész helyzet egyáltalán nem sugallt biztonságot. Mivel a turistacsoportból csupán ketten vállalkoztunk volna az ott alvásra, végül nem mértük fel a kockázatot. Még ha túléltük volna is a másnapot, nem lett volna garancia rá, hogy minden testrészünkkel épségben ébredünk. Szerencsére még sikerült visszatérnünk a szállodába.

Ez is jól mutatja, valahányszor váratlan problémával szembesülnek, igyekezek hideg fejjel orvosolni azt. Olaszországban többször is szükség volt rá.

"Már jó néhányszor elhatároztuk, kocsival bájárjuk azt a gyönyörű országot. Egyszer sem jött még össze. Hosszabb-rövidebb idő után mindig defektet kaptunk talán az utak minősége miatt. Egyszer pont ennek köszönhetően töltöttünk el néhány napot egy isten háta mögötti festői falucskában."

Bár Tünde a fél világot bejárta, bőven vannak még vágyott célállomások a bakancslistáján. "Egy hamisítatlan afrikai szafarit régen kinéztem magamnak, de még nem jött össze. A Galápagos-szigeteket is szívesen megnézném, és még nagyon hosszú a lista."

Related posts