Peller Mariann megosztotta tapasztalatait a pszichológusával, és elmesélte, hogyan segített neki a szakember a belső világának megértésében és a nehézségekkel való megküzdésben. Az őszinte vallomásában hangsúlyozta a terápia fontosságát és azt, hogy a meg

Mára tökéletesen rendven van az élete. Ám, ha újra szüksége lesz egy szakember segítségére, neki már nem kell tovább keresgélnie. Egész biztos, hogy a legutolsó pszichológusához megy majd újra. Ő az a szakember, aki az elmúlt időszakban is mellette állt. Peller Mariann szerint semmi szégyellnivaló sincs ebben, sőt másokat is arra biztat, nyugodtan bízzák magukat egy külső személyre.
Egy jó pszichológus valódi támaszt nyújthat, amikor valakinek segítségre van szüksége, hiszen hatalmas kapaszkodót jelenthet a nehéz időkben. Peller Mariann azonban figyelmeztet arra, hogy rendkívül fontos, hogy gondosan válasszuk meg, kire bízzuk magunkat és kinek a tanácsait fogadjuk meg. Saját tapasztalatai alapján ő is találkozott már olyan szakemberrel, aki inkább az újabb időpontok ütemezésére és a gyógyszerek felírására összpontosított, mintsem a valódi, mélyreható segítségnyújtásra.
Jelenleg nem látogatok pszichológust. "Azt tudom, hogy ő volt számomra a legjobb választás – és ha egyszer újra úgy érzem, vissza fogok menni hozzá – mert ő mondta: 'Mariann, használd ki a lehetőségeimet.' Ezt saját magáról állította. Továbbá azt is megemlítette, hogy 'nem szükséges jönnöd, úgy érzem, most jól vagy, a helyes úton haladsz, abba az irányba tartasz, amerre szeretnél, és amikor úgy érzed, hogy szükséged van egy újabb iránymutatásra, visszatérhetsz.' Nem alakít ki függőséget. Az igazi segítő nem tesz függővé. De ő volt a harmadik, akivel próbálkoztam. Nem mindig találja meg az ember az első próbálkozásra azt, aki valóban segíthet neki" - osztotta meg a saját rádióműsorában, a Lélekközösség című műsorban.
Mariann élményeit a videó 12. percétől kezdve tudod megismerni, ha rákattintasz a linkre.
Az elmúlt években nagyot fordult vele a világ. Mint korábban elárulta. a környezetének is feltűnt, hogy valami megváltozott vele kapcsolatban. "Örülök, hogy haladok előre a korral, hiszen folyamatosan rakom le a láncaimat" - mesélte Mariann, akit gyerekkorában sokat bántottak. Egyszer, egy osztálytársa közölte vele: "Azt hiszed, hogy szeret itt téged valaki? Nem, senki sem szeret." Azonban Mariann úgy gondolja, hogy ma már minden ilyen ügyért hálás, mert úgy véli, mindenből lehet tanulni. "A magánéletem alakulásával kapcsolatban az elmúlt 4-5 évben sok tanulság szűrődött le. Ha megértjük, hogy értünk történik az 'sz' betűs szó, akkor hamarabb jövünk ki belőle - szögezte le, hozzátéve, hogy a szorongó lány ez idő alatt kisördöggé lett ezáltal, alig várva a kihívásokat. Pedig korábban sokan gázoltak át rajta, mondván, ő a kedves, mosolygós lány, ám ez megváltozott, mára úgy érzi, harcos amazonná vált. - Először a saját árnyékaimat, démonaimat kellett átlépnem" - mondta azzal kapcsolatban, hogy hogyan lépett a spirituálitás útjára. Mariann 2017-ben indította el Utazás a lelked körül című műsorát, majd 2022 a Sláger FM-en vezeti a Lélekközösség nevű műsort.