Orosz frontkatonák tematikájú produkciót mutattak be Budapesten, holott az ukrán közösség tiltakozása árnyékolta be az eseményt.

A panelbeszélgetés résztvevői között megtalálható Gecse Géza, aki a Felvidék.ma munkatársaként ismeretes.

Szombaton a Facebookon bukkantam rá a vasárnapi vetítés hírére Bendarzsevszkij Anton posztjának köszönhetően. Mivel a Mammut Moziban alig lehetett bejutni, úgy döntöttem, hogy megosztom a saját tapasztalataimat is. Jó hír, hogy a filmet még néhány napig láthatjuk Budapesten!

Az idei budapesti nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál (BIDF) bátor döntést hozott, amikor beválasztotta programjába az "Orosz frontkatonák között" című dokumentumfilmet. De miért is számít ez merész lépésnek? Nem annyira a film tartalmának, hanem a körülötte kialakult nemzetközi ukrán reakcióknak köszönhetően. A film késő nyári debütálása óta számos rangos nemzetközi fesztivál, mint például a velencei és a torontói, programjába is bekerült. Ám néhány nappal a vetítések előtt Ukrajna sok esetben elérte, hogy levétessék a művet az ilyen eseményekről. A film valóban provokatív, és megtekintéséhez elengedhetetlen a megfelelő háttértudás és a kontextus alapos ismerete.

Anasztaszia Trofimova, az orosz rendezőnő, 2023 során hét hónapon át dokumentálta egy orosz zászlóalj mindennapi életét. Az ő útja a frontvonal orosz oldalára egy különös találkozással kezdődött: egy évvel a háború kitörése után összefutott egy ukrán télapóval, aki a Donbaszból menekült Moszkvába. Ez a férfi végül úgy döntött, hogy "kontraktnyik", vagyis szerződéses katona lesz az orosz hadseregben.

Azt mondják, hogy 2013-2014 környékén az ukrán hadsereg egy rakétatámadása teljesen romba döntötte a házát, és ezzel mély gyűlöletet ébresztett benne a kijevi vezetés iránt. "Mit fognak szólni, ha ott akarok forgatni?" - kérdezte a rendezőnő aggodalmaskodva. Erre a válasz: "Majd csak annyit mondasz, hogy te az egyikünk szeretője vagy."

Trofimovának hivatalos engedélye nem volt a forgatásra, de túl azon, hogy a fonton a viszonyok kaotikusak, jó ajánlólevélnek bizonyult, hogy korábban az orosz állami televízió számára is dolgozott.

Szíriában, orosz katonák körében, a fiatal rendezőnő nemcsak az orosz állampolgársággal rendelkezik, hanem kanadai identitása is van. Ezt a kettős hovatartozást nem véletlenül említem, hiszen az életének jelentős részét Kanadában töltötte el - ezt tőle magától tudjuk. Most pedig onnan érkezett, hogy új perspektívákat hozzon a helyszínre.

A több mint kétórás kanadai-francia dokumentumfilm betekintést nyújt az orosz katonák motivációiba, akik a harcmezőre léptek. A filmben megszólalókat arról is faggatják, hogy havi juttatásuk körülbelül 800 000 Ft, ami Oroszország különböző régióiban eltérő lehet. Például Moszkvában tavaly a főpolgármester jelentős mértékben "megnövelte" az újonnan toborzott katonák bérét, hogy vonzóbbá tegye a szolgálatot.

Vannak, akik a hazájuk iránti elkötelezettség vezérli őket a frontra, vagy barátaik hívása ébreszti fel bennük a harci szellemet. Gyakran hallani, ahogy az orosz propaganda hangzatos állításait ismétlik a NATO-ról, az ukrán népről és a régi szovjet dicsőségről. Ugyanakkor nyilvánvalóvá válik, hogy sokan elvesztették az elszántságukat, és már nem igazán értik, miért is küzdenek.

Ezért a lépés bátor döntés volt az orosz rendezőnőtől, hiszen a film készítése komoly kockázatokat rejthet magában, amelyek miatt otthon akár problémáik is akadályozhatják őt!

Kiderül a filmből, hogy legtöbb esetben az orosz katonák azzal, hogy parancsot teljesítenek - elintézik kétségeiket. Ugyanolyan egykedvűséggel harcolnak, mint elődeik bármelyik korábbi háborújukban. A filmből ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy

képesek logikusan gondolkodni, sokukat zavarja, hogy egy idegen ország területén harcolnak, nem értik a valódi okokat és célokat, és érzik a szakadékot a hivatalos orosz propaganda és a fronton átélt valóság között.

Bendarzsevszkij Antont idézem ismét, aki a vetítést követően a HVG műsorvezetője és Trofimova mellett egy propagandával foglalkozó szakértő társaságában - a panelbeszélgetésen is részt vett:

Teljesen átérzem, miért nem nyerte el Ukrajna tetszését ez a film, és hogy miért igyekeznek minden lehetséges platformon megakadályozni a bemutatását.

A háborúban mindkét oldalon tetőpontra emelkedett az ellenfél dehumanizációja. Nácik, orkok, zombik, gyilkosok, és a sort még lehet sorolni... Kijev szeretné kiterjeszteni a háborús gondolkodást a világ egészére, hogy az oroszokat ne élő, gondolkodó emberként fogadják el, hanem "gyilkos orkokként".

Az orosz frontvonalon készült kanadai-francia dokumentumfilm azonban radikálisan átformálja ezt a képet. Rávilágít arra, hogy a harcmezőn nem csupán katonák, hanem hús-vér emberek is állnak, akik különféle okokból, legyen az a körülmények kényszere, anyagi haszonszerzés, vagy akár az orosz propaganda által táplált ideológiai meggyőződés, döntöttek úgy, hogy részt vesznek a harcokban.

Bízunk benne, hogy Trofimovának nem okoz gondot ez a film Oroszországba tett következő látogatása során. Reméljük, nem fogják "inoagent"-nek, azaz külföldi ügynöknek vagy akár kémnek minősíteni.

A rendezőnő egyelőre nem vetette fel, hogy vajon lehetne-e ilyen lehetőség, ha Oroszországba látogatna. Jelenleg viszont nem áll szándékában, hogy odautazzon - válaszolta a kérdésemre.