Az ivóvízhiány olyan kritikus szintet ért el, hogy a cumisüvegekből már nem tiszta víz csorog, hanem kóla!
A mexikói Chiapas államának hegyekkel körülvett világában a kóla nem pusztán frissítő ital, hanem a mindennapi élet elengedhetetlen része, sőt, olykor vallási jelentőséggel is bír. Az ivóvíz hiányosságai, a mélyen gyökerező kulturális tradíciók és a gazdasági érdekek együttesen olyan függőséget teremtenek, amelynek következtében egyes helyiek évente akár 800 liternyi üdítőt is elfogyasztanak, a legkisebbek pedig már a cumisüvegben is ezzel találkoznak. A következmények pedig aggasztóak: a cukorbetegség és az elhízás aránya drámai módon megnövekedett. De vajon hogyan alakulhatott át egy település egy valósággá vált kólareklámmá? Milyen hatások és tényezők vezettek ehhez a különös jelenséghez?
Évtizedek óta a Coca-Cola a világ egyik legismertebb üdítőitalaként dominálja a boltok polcait, a tévés reklámblokkokat és még az ünnepi időszak vizuális megjelenését is. A piros és fehér színárnyalatok mára szinte összefonódtak a karácsonnyal, míg a reklámokban feltűnő mosolygó emberek és a hóval borított tájak olyan érzést keltenek, mintha ez az ital maga lenne a boldogság és a közösségesség szimbóluma. Azonban a háttérben egy sokkal árnyaltabb történet rejlik, amely nem mindenütt ilyen rózsás.
Vannak ugyanis régiók, ahol a kóla jelenléte sokkal mélyebb és súlyosabb következményekkel jár, mint egy pohár üdítő egyszerű elfogyasztása. Ilyen például a mexikói Chiapas állam egyik távoli, hegyek közé zárt városa, San Cristóbal de las Casas is, ahol a kóla nem pusztán egy népszerű ital, hanem mindennapi szükséglet, sokak számára az ivóvíz egyetlen alternatívája. Bármennyire is sokkoló lehet ezt olvasni, az ital iránti rajongás - vagy sokszor inkább már függőség - annyira beépült a mindennapi életbe, hogy már a legkisebbek is a buborékos, cukros folyadékot isszák, sokszor már cumisüvegből is. Ez pedig nemcsak sokkoló kulturális érdekesség, hanem súlyos társadalmi és egészségügyi problémák forrása is.
Chiapas állam Mexikó egyik legszegényebb és legelhagyatottabb területe, ahol az őslakos közösségek képviselik a lakosság jelentős részét. A déli régióban a szénsavas üdítők nem csupán luxuscikkek, hanem szinte alapvető szükségletek közé tartoznak. San Cristóbal de las Casasban, a 160 ezres város szívében, a helyzet különösen szembetűnő, és a mindennapi élet kihívásait jól tükrözi.
Ez részben annak köszönhető, hogy a város utcáin minden sarkon találni olyan kisboltot vagy utcai standot, ahol a piros-fehér logóval ellátott palackok és dobozok fedik le a kínálat jelentős részét. Ez a látvány a nyugati világban ugyan nem különösebben kirívó, ám a szegény déli államban ez a látvány szintén természetes része a mindennapoknak, ahogy az is, hogy családi összejöveteleken, ünnepeken vagy akár egyszerű hétköznapokon is kóla kerül az asztalra. Még meglepőbb azonban, hogy egyes családok még a csecsemők cumisüvegét is ezzel az itallal töltik meg tej helyett. Ez elsőre sokkoló lehet, de a helyiek számára gyakran ez az egyetlen logikus döntés, hiszen a kóla elérhetőbb, biztonságosabbnak tűnik, mint a silány minőségű, gyakran szennyezett ivóvíz, és ráadásul olcsóbb is beszerezni, mint a tejet.
A kóla kulturális jelentősége messze túlmutat a mindennapi ivás szokásain, és bizonyos közösségekben már vallási és spirituális dimenziókkal is bővült. A közeli San Andrés település, amely híres őslakos lakosságáról és hagyományos szertartásairól, igazi "folyékony aranyként" tiszteli ezt az italt. Itt a sámánok nem csupán a mindennapi élet kihívásaira keresnek válaszokat, hanem vallási rituálék keretében is használják a kólát. Gyakran előfordul, hogy a szertartások előtt vagy alatt imákat mondanak a palackok felett. Ez a tradíció nem új keletű; a kóla, amely korábban gyógyszerként funkcionált, különleges erejét a gyógyulás és a test megtisztítása mellett a rossz szellemek elűzésében is keresik. Az ital tehát nem csupán egy üdítő, hanem egy szent szimbólum, amely mélyen gyökerezik a közösség hagyományaiban és hitében.
A szentélyekben gyakran felfedezhetők hűtőszekrények, melyek tele vannak palackozott kólával. Ezek az italok nem csupán a hívek számára készülnek, hanem vallási felajánlások részeként is jelen vannak - írja a Daily Mail. A helyiek között elterjedt az a hiedelem, hogy a buborékos üdítő képes enyhíteni a gyomorproblémákat, sőt, egyes betegségek leküzdésében is segíthet. Így az ital nem csupán egy egyszerű kereskedelmi termék, hanem szakrális jelentőséggel bíró elem is, amely szoros kapcsolatban áll a hitvilággal és a hagyományokkal.
Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a kóla iránti vonzalom csupán egyfajta hóbort vagy kulturális, esetleg vallási hagyomány következménye, a valóság sokkal sötétebb okokra vezethető vissza: a tiszta ivóvíz drámai hiánya. Chiapas különböző területein a vezetékes víz csupán heti néhány napig érhető el, és még akkor sem mindig lehet fogyasztani.
Természetesen, aki megteheti, az palackozott vizet vásárol, de sokan inkább a csomagolt víz helyett a kólát választják, mivel az olcsóbb, vagy legalábbis hasonló árfekvésben mozog, ráadásul gyakorlatilag mindenütt elérhető a városokban. Ennek fő oka egy hatalmas Femsa-üzem működése a régióban, amely Latin-Amerika jelentős részén felelős a kóla palackozásáért. Bár elsőre úgy tűnik, hogy ez a helyi gazdaságnak kedvez, valójában ez is hozzájárulhat az ivóvízhiányhoz. Az üzemnek ugyanis hivatalos engedélye van arra, hogy naponta több mint 1,3 millió liter vizet vonjon ki a földből. Miközben az üzem zavartalanul működik, a helyi közösségek kénytelenek a korlátozott vízkészleteikkel gazdálkodni – gyakran a legfontosabb szükségleteik rovására.
A kóla térnyerése Mexikóban nem pusztán a véletlen műve, hanem egy hosszú távú gazdasági és kereskedelmi átalakulás következménye. Különösen jelentős mérföldkő az 1994-es év, amikor az ország belépett az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásba (NAFTA). Ekkor vált lehetővé, hogy olcsó és könnyen hozzáférhető importtermékek, köztük az üdítők, elárasszák a piacokat. A kóla szinte azonnal felbukkant a boltok polcain, a helyi piacokon, és még a benzinkutakon is, így gyorsan a mexikói mindennapok szerves részévé vált.
A gyártó stratégiája pedig egyértelmű: minél több kiskereskedőn keresztül biztosítani az állandó elérhetőséget. Ez - ha jóhiszeműek akarunk lenni - akaratlanul, de sokkal inkább akarva azt eredményezte, hogy a legeldugottabb falvakban is találni olyan kisboltot, ahol ugyan vízhez alig lehet jutni, kólát mindig árulnak. A kritikusok szerint ez tudatos függőségépítés, amely hosszú távon kiszolgáltatottá tette a lakosságot - különösen olyan helyeken, ahol az ivóvízhez való hozzáférés korlátozott.
Édesanyáink cukros üdítőkre vonatkozó óvó szavaihoz mérten emiatt az egészségügyi következmények mára drámaiak. Chiapasban az elhízás és a cukorbetegség aránya az országos átlag felett van, a cukorbetegség pedig mára már a második vezető halálok a szívbetegségek után. Az állam lakosságának jelentős része napi szinten fogyaszt cukros üdítőket, amelyek hatalmas mennyiségű cukrot és kalóriát tartalmaznak - anélkül, hogy bármilyen tápértéket nyújtanának.
Az UNICEF állásfoglalása szerint az országban a gyermekek elhízása már olyan súlyos helyzetet jelent, amelyet egészségügyi vészhelyzetként kell kezelni. Jelenleg a fiatalok harmada túlsúlyos vagy elhízott, ami hosszú távon komoly kockázatokat rejt, például szív- és érrendszeri megbetegedésekhez, valamint a 21. század globális népbetegségének számító cukorbetegséghez vezethet. Emellett számos más egészségügyi probléma is felmerülhet, ha nem találunk megoldást erre a sürgető kihívásra.
Az OECD legfrissebb statisztikái alapján Mexikó lakossága átlagosan négy évet veszít a várható élettartamából az elhízás következményei miatt. Míg néhányan a kóla iparágából profitálnak, a helyi emberek valójában saját zsebükből fedezik a költségeket, hiszen az ország GDP-jének több mint 5 százalékát emészthetik fel a krónikus betegségek kezelése és a munkából való kiesés következtében felmerülő kiadások. Becslések szerint a mexikói népesség 10 százaléka küzd a cukorbetegség valamely formájával, és Chiapasban ez az arány még drámaibban magas. Bármennyire is vonzó lehet a kóla iránti szenvedély, amely kultúrális jelenségként is megjelenik, a valóság az, hogy ennek súlyos következményei vannak: nemcsak a fizikai egészséget érinti, hanem jelentősen lerövidíti a helyiek életét is.
