Nyugodj békében, kedves barátom! Ma búcsút veszünk egy nagyszerű embertől, Pusztai Sándor fotóriportertől, akinek tehetsége és szenvedélye örökre velünk marad.
Nagy Zoltán, a Szabolcs Online digitális szerkesztője felidézte: kezdőként nagyon megviselte a reggel hatos munkakezdés, de példaképre talált Sanyiban.
Búcsúzunk Pusztai Sándor fotóriportertől, akinek munkássága maradandó nyomot hagyott a fényképezés világában.
- Az első találkozásom Pusztai Sanyival valamikor 2001 környékén történt a Városi Televízióban. Fiatal gyakornokként csupán néhány szót váltottunk, de már akkor is mindenki úgy emlegette őt, mint a villogó kék hírek megtestesítőjét. Ez alapján arra következtettem, hogy ő a bűnügyi tudósítók igazi nagyágyúja lehetett - emlékezett vissza Kanalas Ottilia szerkesztő.
Aztán számos helyszínen összefutottunk, és hírt adtunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg legeldugottabb sarkaiból érkező eseményekről. Sanyi, a Kelet fotósaként, szüntelenül kattogtatta a fényképezőgépét, míg én Kölcsey tévés riporterként szorongattam a mikrofont. Ahogy telt az idő, egy közös műhelyben dolgoztunk együtt egészen tavalyig. Sokat diskuráltunk "az élet nagy dolgairól". Sanyi mélyen tisztelte azokat, akik szenvedéllyel végzik a munkájukat; nagyra értékelte a szorgalmat, a tudást, és azt, ha valaki bátran kimondja a véleményét. Én pedig csodáltam a küzdelmét, hiszen sosem feledkezett meg arról, honnan indult, és mennyi áldozatot hozott ahhoz, hogy elérje a céljait. Rengeteg közös élmény jut eszembe, de a legmulatságosabb az volt, amikor egyik helyszínről a másikra siettünk, és az idő szorításában csak annyit mondott nekem: "Manyika, sietnünk kell!"
