A feszültség továbbra is nő Donald Trump és Elon Musk között, és úgy tűnik, hogy a konfliktus nem akar lecsengeni. Felmerült a kérdés, hogy a techmilliárdos Moszkvában találhat-e politikai menedékjogot, ami újabb izgalmas fordulatokat hozhat a helyzetben.

Több orosz politikai figura menedékjogot kínált Elon Musknak, miután feszültség keletkezett a techmilliárdos és Donald Trump amerikai elnök között. Az eseményekre Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli munkatársa, Dmitrij Medvegyev is reagált, egy ironikus hangvételű posztban.
Oroszország politikai menedékjogot ajánlott Elon Musknak, miután a techmogul és Donald Trump amerikai elnök között nyilvános konfliktus alakult ki - jelentette be pénteken Dmitrij Novikov, az Állami Duma külügyi bizottságának alelnöke a TASZSZ hírügynökségnek.
"Úgy gondolom, Musk egészen más játszmát játszik, és nem lesz szüksége politikai menedékjogra, de ha mégis, Oroszország természetesen biztosítani tudná azt" - fogalmazott Novikov, amikor az állami média kérdésére válaszolva.
A nyilatkozat néhány nappal azután hangzott el, hogy nyílt háború tört ki Donald Trump és volt szövetségese, a milliárdos Elon Musk között, aki az elnökválasztási kampányban a legfőbb támogatója volt a republikánus elnökjelöltnek. Hogy pontosan mi vezetett idáig, azt a cikk későbbi szakaszában bontjuk ki, előtte azonban érdemes az orosz reakciókkal foglalkozni. Egyes orosz politikusok ugyanis kifejezetten jól szórakoznak a két egykori jóbarát "beefjén" (vitáján), ennek pedig vicces és ironikus hangvételű bejegyzésekben adnak hangot.
Közéjük sorolható Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese is, aki olyan szórakozva szemléli Trump és Musk összecsapását, mint ahogyan a külvárosi kocsmákban a részeg törzsvendégek figyelik a verekedéseket, miközben a levegőt a whiskey és a feszültség szaga tölti be.
Készen állunk arra, hogy közvetítsünk a D és E közötti békemegállapodás létrejöttében (igen, Donald és Elon - a szerk.). A munkánkért méltányos díjat kérünk, és örömmel elfogadjuk a Starlink részvényeket mint lehetséges ellentételezést. Ne vesztegessétek az időt harcra, fiúk!
Dmitrij Medvegyev az X platformon fogalmazta meg véleményét, amelyben nyilvánvalóan gúnyosan utalt az Egyesült Államok közvetítői erőfeszítéseire az orosz-ukrán konfliktus kapcsán.
Természetesen a képzeletünk színpadán feltűnt az oktogon egyik karaktere, Elon Musk is, aki egy sírva nevetős emojival felelt Dmitrij Medvegyev humoros posztjára.
Nem ő azonban az egyetlen orosz, akit megihletett a két amerikai harca. A nacionalista Dmitrij Rogozin, a Zaporizzsjai terület (Oroszország által önkényesen elfoglalt dél-ukrajnai régió - a szerk.) szenátora is reagált a történtekre. "Elon, ne szomorkodj! Oroszországban tisztelnek téged. Ha az Egyesült Államokban áthághatatlan akadályokba ütközöl, gyere hozzánk, és válj egyikünkké - egy Barsz-Szarmat-harcossá (Az első speciális célú központ Oroszországban, amely robotikus elektronikus komplexumok és rendszerek fejlesztésével, harci tesztelésével és alkalmazásával foglalkozik - a szerk.). Itt megbízható bajtársakra és a műszaki alkotás teljes szabadságára találsz" - idézi a Vedomosztyi Rogozint, aki úgy véli, hogy tehetséges embereknek menedéket nyújtani Oroszországban "alapvető álláspont és sürgető szükséglet".
Nem maradt csendben Kirill Dmitrijev, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap vezetője sem, aki felidézte, hogy 2024-ben Elon Musk a teljes - több mint 300 milliárd dolláros - vagyonát feltette arra, hogy "támogassa Trumpot és "megmentse" Amerikát", most azonban a Tesla részvényei 14 százalékot zuhantak, és eltűnt Musk vagyonából 30 milliárd dollár.
"Nincsenek titkok, nincsenek aggályok, csupán a hit és az eltökéltség."
Donald Trump és Elon Musk kapcsolata, amely egykor a republikánus elit körében példaértékű szövetségnek számított, mára éles fordulaton ment keresztül, és a feszültség egyre nyilvánvalóbbá válik. A háttérben Trump legújabb kezdeményezése, a Big Beautiful Bill áll, amely nem csupán az amerikai gazdaságra és társadalomra gyakorolna mélyreható hatást, hanem közvetlenül érinti Musk üzleti érdekeit is. A két mogul közötti egykori szövetség mostani megromlásának fő oka a törvényjavaslat tartalmában és céljaiban keresendő, amely várhatóan radikálisan átalakítja a piaci viszonyokat, ezzel komoly kihívások elé állítva Musk vállalkozásait.
A törvényjavaslat célja, hogy Trump megvalósítsa a 2016-os választási kampányában tett ígéreteit. Kiemelkedő elemeként a javaslat véglegessé tenné azokat az adókedvezményeket, amelyeket 2017-ben ideiglenesen vezettek be, és amelyek eredetileg 2025 végén lejártak volna. Továbbá új, szintén ideiglenes adókedvezményeket is bevezetne 2028-ig, valamint jelentős forrásokat irányozna elő a hadsereg fejlesztésére és az illegális bevándorlás elleni intézkedésekre. Azonban a nagyívű tervek megvalósításához nem áll rendelkezésre elegendő finanszírozás, így Trump megszorításokat javasol az állami egészségbiztosítási rendszerekben, a diákhitelek kezelésében és a szociális segélyprogramokban. Emellett eltörölné azokat a támogatásokat is, amelyek az elektromos járművek és a megújuló energiaforrások használatát kívánják ösztönözni.
A szakértők véleménye szerint a törvényjavaslat legfőbb haszonélvezői a leggazdagabb amerikaiak lennének, míg a legnagyobb szükséget szenvedők komoly támogatásoktól esnének el. Emellett a következő évtized során akár három-öt billió dollárral is megnövelheti az Egyesült Államok államadósságát, mindez pedig ellentmond Trump korábbi ígéretének, miszerint képes lenne egy kiegyensúlyozott költségvetést fenntartani.
Elon Musk nyilvános kritikáját május végén tette közzé, amelyben kifejtette, hogy a javaslat negatív hatással van a DOGE-ra, vagyis a Kormányzati Hatékonysági Osztályra, amelyet ő maga alapított és vezetett a Trump-adminisztráció második ciklusában. A DOGE célja az volt, hogy csökkentse a bürokráciát és javítsa a közpénzek felhasználásának hatékonyságát. Musk korábban arra tett ígéretet, hogy kétbillió dollárt spórol meg az amerikai kormány számára, de ennek csak egy kis részét tudta megvalósítani. Ennek ellenére nem habozott kritizálni a törvényjavaslatot, amely szerinte csak tovább növeli a kormányzati költségeket.
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a háttérben valójában Musk üzleti érdekei állhatnak. Az új törvényjavaslat egyik központi eleme az elektromos járművek vásárlásához kapcsolódó adókedvezmények eltörlése, sőt, új adóterheket is bevezetne ezekre az autókra. Mivel Musk legismertebb vállalkozása, a Tesla, döntően ezen támogatások révén alakította ki üzleti modelljét, a jogszabály módosítása drámai hatással lenne a cég pénzügyi helyzetére. A JPMorgan elemzése szerint az új törvény évente 1,2 milliárd dollár veszteséget jelentene a Teslának. Ez a háttérinformáció teljesen más megvilágításba helyezi Musk elviekben indokolt kritikáját, és világosan bemutatja, milyen szoros kapcsolat fűzi össze az üzleti és politikai szférát az érdekek érvényesítése terén.
A viszály azóta is egyre mélyül. Május 30-án Trump hivatalosan is menesztette Muskot a DOGE éléről, egy nappal később pedig visszavonta Musk közeli szövetségesének, Jared Isaacmannak a NASA-vezetői kinevezését. Bár az indoklás szerint a visszahívás oka Isaacman korábbi demokrata adományai voltak, a sajtóértesülések szerint Trump már régóta tudott ezekről, így sokkal inkább egy személyes megtorlásként értelmezhető a lépés. Isaacman ugyanis Musk ajánlására került volna az űrügynökség élére, és a SpaceX, Musk másik cége, komoly állami szerződésektől függ a NASA-val.
Elképzelhető, hogy a Republikánus Párt szétszakad?
Musk nem tétlenkedett a válaszlépéseiben. Kijelentette, hogy Trump győzelme nem valósulhatott volna meg az ő támogatása nélkül, utalva ezzel a republikánus kampányhoz nyújtott 250 millió dolláros hozzájárulására. Ezen kívül az X-platformján szavazást indított arról, hogy érdemes-e saját politikai pártot alapítania. A több mint öt millió résztvevő közül a válaszadók 80 százaléka igennel reagált.
Musk nem csupán a saját híveit próbálja mozgósítani, hanem a Kongresszusra is hatással lehet. Mivel a törvényjavaslat az alsóházban csak egy szavazatnyi többséggel jutott át, egy kis számú republikánus képviselő is elegendő lehet ahhoz, hogy megakadályozza annak elfogadását – főleg, ha Musk aktívan lobbizik az ellenállásuk érdekében.
A konfliktus már most is érezteti következményeit. A Tesla részvényei egyetlen nap leforgása alatt több mint 150 milliárd dollárnyi értéket veszítettek el, míg Musk személyes vagyona 34 milliárd dollárral csökkent. Trump pedig jelezte, hogy megfontolja a SpaceX állami szerződéseinek visszavonását, valamint Musk hozzáférésének megvonását a titkos információkhoz. Sőt, a volt elnök hajlandó lenne kivizsgáltatni Musk bevándorlási státuszát és kábítószerhasználatát is, megjegyezve: "Meggyőződésem, hogy illegális bevándorló, akit azonnal ki kellene utasítani."
A közvélemény reakciói meglehetősen vegyesek. Sokan megdöbbentek, hogy Trump és Musk konfliktusa ilyen drámai és szinte valós időben zajlik. Kanye West például könyörgött, hogy a két férfi béküljenek ki, míg Alexandria Ocasio-Cortez, a demokrata kongresszusi képviselő, csak annyit mondott: "A lányok veszekednek." A lengyel külügyminiszter, Radek Sikorski, akit Musk korábban "kis embernek" titulált, most ironikusan reagált, mondván:
"Figyelj csak, te nagyszerű egyén, a politika jóval összetettebb, mint ahogyan azt elképzelted."
A legtöbb elemző véleménye szerint a kibékülés lehetősége elég csekély. Musk túlságosan átlépte a határokat, amikor nyilvánosan összekötötte Trumpot Jeffrey Epstein ügyével, ráadásul még azt is állította, hogy Trump 2024-es választási győzelme az ő érdeme. Ez Trump politikai környezetében szinte megbocsáthatatlan bűnnek számít. Jelenleg a republikánus politikai színtéren senki nem merte nyíltan kifejezni támogatását Musk iránt, és úgy tűnik, hogy a párt szavazóinak többsége inkább Trumpot állítja a konfliktus középpontjába.