Az Egis felvásárolja a Neogranormont, és ezzel újraindítja a gyártást Magyarországon.
A Neogranormon gyártását Körmendre helyezik át, és a cég ígérete szerint a vásárlók számára nem lesz kellemetlen a tulajdonosváltás folyamata.
A Gazdasági Versenyhivatal zöld utat adott, így az Egis a Tevától megvásárolhatja a Neogranormon Portfóliót - jelentette be a GVH. Az új tulajdonos, az Egis már bejelentette, hogy a bőrsérülések, enyhe égési sebek és pelenka okozta bőrgyulladás kezelésére szolgáló hámosító termék gyártását visszahozzák Magyarországra, és a körmendi üzemben tervezik előállítani. Céljuk, hogy megerősítsék pozíciójukat a vény nélkül kapható termékek piacán.
A hivatalos közlemény szerint a Teva a "globális üzleti stratégiáját követve döntött úgy, hogy megválik a termékcsaládtól és a jövőben más globális, bőrön alkalmazható helyi hatású márkájára koncentrál".
Az Egis bejelentette, hogy a forgalmazás és a promóció átvétele december 17-én veszi kezdetét. Emellett hangsúlyozták, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fogyasztók zavartalan ellátása biztosított maradjon.