Megérkeztek az exit pollok a horvát választásokkal kapcsolatban, és az előzetes eredmények alapján érdekes fejlemények várhatóak.
Horvátország függetlenné válás óta nyolcadik elnökválasztát tartotta meg. Az urnák nemrég zártak, és megérkeztek az első exit pollok.
Az AFP hírügynökség beszámolója szerint a vasárnapi elnökválasztás első fordulóját a jelenlegi horvát elnök, Zoran Milanović nyerte, akit az ellenzéki baloldali szociáldemokraták is támogatnak.
Milanovic a szavazatok 51,48 százalékát szerezte meg, míg a kormányzó konzervatív HDZ párt által támogatott Dragan Primorac 19,29 százalékkal a második helyen végzett - derül ki az állami HRT televízió által közvetlenül a szavazóhelyiségek bezárása után közzétett felmérésből.
A Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott Zoran Milanovic az Európai Unió és a NATO Ukrajnának nyújtott támogatásának kritikusa. Mintegy 3,8 millió horvát szavazhatott a nyolc jelölt egyikére, akik közül három nő. Az elnöki tisztség többnyire formális jellegű.
Az MTI mindehhez azt is hozzátette a saját beszámolójában, hogy a horvát országos választási bizottság (DIP) szerint 16.30 óráig valamivel alacsonyabb volt a részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt.
Az első hivatalos részeredmények várhatóan vasárnap késő este fognak napvilágot látni.