A megbízás újságíró megverésére Egy különös és aggasztó esemény történt, amely felhívja a figyelmet a társadalmi feszültségekre és a médiával szembeni erőszakra. A hírek szerint egy titkos megbízás keretében egy újságíró, aki fáradhatatlanul dolgozik az
A hírlapíró tisztában van vele, hogy a település vezetője lenézi a független médiumok képviselőit. Az önkormányzatnak álcázott lap folyamatosan csak az ő nagyságát hirdeti, míg körülötte talpnyalók és udvaroncok gyülekeznek, akik csak hízelegnek neki. Kisvárosában egy szinte tökéletesen működő besúgóhálózatot tart fenn, amely régóta félelemben tartja a lakosságot.
"Valaki, akinek fontos mondanivalója van számodra, a lehető leghamarabb szeretne veled találkozni és beszélni" – érkezett az üzenet egy befolyásos közvetítőtől, aki a térségben jól ismert. Amikor az újságíró érdeklődni próbált a részletek iránt, kiderült, hogy a közvetítő, aki a hírt átadta, magáról az ügyről egy árva szót sem tudott mondani. Mivel a hírhozó és az újságíró nem ismerték egymást, ezért volt szükség a közvetítésre. A segítő megosztotta a név és elérhetőség információit, így az újságíró még aznap felkereste a megadott számot. A telefonban az informátor meglehetősen titokzatosan és visszafogottan nyilatkozott, végül arra jutottak, hogy másnap délelőtt egy közeli benzinkútnál találkoznak. Megbeszélték, ki milyen autóval érkezik, és elmentették egymás mobilszámát. Mindez pontosan úgy zajlott, ahogy azt egy "B kategóriás" thrillerben látnánk. Amikor a hírlapíró megérkezett a töltőállomásra, meglepően pontos volt, hiszen feltételezte, hogy a másik már várja őt. Messziről kiszúrta az autót, mellé parkolt, majd egy ügyes mozdulattal átszállt a másik kocsiba, ahol kezet fogott az ismeretlennel, és bemutatkozott.
A beszélgetés légköre teljesen laza volt, mentes mindenféle feszültségtől. Az ország és a térség politikai helyzete került terítékre, s mindketten meglehetősen borongósan vélekedtek róla, ami nem meglepő a keleti végeken. Politikai botrányokról és helyi vezetők ügyetlenkedéseiről cseréltek eszmét, miközben az újságíró a helyi közélet aktuális állapotáról és a közelgő választások esélyeiről faggatta a férfit, aki "nagyon fontos ügyben" kereste meg őt a közvetítőn keresztül. A beszélgetőpartner szinte megállás nélkül mondta a magáét, és a szavak áramlása szinte elnyomta a körülöttük lévő világot. Már körülbelül negyedórája tartott a társalgás, és a kocsi ablakán a pára lassan kezdett összegyűlni. Ekkor az újságíró agyában átfutott egy gondolat: talán mégsem áll minden a helyzet magaslatán, mert az informátor már elárulta, miért is akarta őt látni, de ő figyelmetlenül hagyta, hogy elússzon a lényeg. Gyorsan próbálta megnyugtatni magát, hogy nem lehet ennyire figyelmetlen. Így hát egy kis habozás után rákérdezett: "Mi is volt az a nagyon fontos dolog, amiért hívta? Vagy már említette?" – tette fel a kérdést, hangjában egy cseppnyi bizonytalansággal.
Persze, szívesen segítek! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg néhány részletet, amire szeretnéd, hogy építsek!
"Szó sem lehet róla!" - mondta megnyugtató hangon a középkorú férfi, ahogy közelebb hajolt a hírlapíróhoz. Olyan érzése volt, mintha a kocsiban is valami rejtett veszély leselkedne rájuk, ezért suttogva kezdett bele a történetébe. Elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt a város kormánypárti polgármestere kereste meg őt egy súlyos ajánlattal. A négyszemközti, titkos beszélgetésük lényege az volt, hogy több százezer forint ellenében arra akarta bírni, hogy "tanító célzattal, jól megverje az újságírót". Mivel nem Oroszországban, Mexikóban vagy Törökországban tartózkodtak, ez a különös ajánlat óriási meglepetést okozott a férfiban. Elmondása szerint először teljesen ledöbbent, majd mély levegőt véve, dühösen felelte a polgármesternek: "Te teljesen megőrültél, ezt itt nem lehet véghezvinni! Akkora botrány lenne, hogy soha nem látott ilyet a világ, és gyorsan elérne hozzád és hozzám is." A település első embere azonban, jelezve, hogy a döntése megváltoztathatatlan, ragaszkodott a megbízás végrehajtásához, és mindent elkövetett, hogy meggyőzze a férfit a pénzes ajánlat elfogadásáról. Ám ő, később elmondása szerint, határozottan ellenállt, rázta a fejét, és sorra mondta az érveit. "Hát nem érted, élhetetlen országban élünk, de mégsem olyanban, ahol egy újságírót megverhetnek!" - zárta le végül, tudva, hogy a polgármesternek nincs több érve a megbízás mellett. A városvezető ekkorra már belátta, hogy a további győzködésnek nincs értelme.
A kormánypárti politikus saját szempontjából valószínűleg rosszul mérte fel a helyzetet. Nem azért, amiről a megbízás szólt, mert ez az ő primitív és agresszív értékrendszerébe - ha riasztó módon is - még belefért mint "elintézési" mód. Hanem azért, mert azt hitte, a kiszemelt ember kapható a feladatra, s az a bizalmi viszony, ami valamikor fennállt közte és emberünk között, még él és működik. Ám kiderült, ez koránt sincs így. Belegondolva, egy ilyen megbízás teljesítésének kérése, a másik beavatása a lehető legnagyobb diszkréciót követeli meg a megbízótól és a megbízottól. Itt csak sokadlagosan van szó a több százezer forintról. Sokkal inkább egy titok közös tudásáról és ennek megtartásáról, egyben egy bűncselekményre való felkérésről és a lebukás minden következménnyel járó veszélyeiről, az ezt követő teljes emberi, közéleti és anyagi ellehetetlenülésről és megsemmisülésről vagy legalábbis ennek esélyéről egyszerre van szó. Ez így a végére érő büntetőeljárás sajátja lenne, amit a sajtó is bő terjedelemben tálalna.
A polgármester egyáltalán nem számított arra, hogy a "kérését" ilyen határozottan és megmásíthatatlanul fogják elutasítani. Még inkább meglepte, hogy a felkért személy lelkiismereti kérdésként kezelte az ügyet, és ezt meglehetősen gyorsan, éppen a kiszemelt áldozattal osztotta meg. (Bár ezt a polgármester nem is sejtette.) A kudarc következtében pedig nem talált más alkalmas végrehajtót, akire rábízhatta volna a tervét. Mindez a rendkívül érzékeny megbízatás és az ezzel járó titoktartás miatt történt.
Persze, szívesen segítek! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg néhány részletet, amire szeretnéd, hogy építsek!
A városvezető által megverésre kiszemelt újságíró – bár a helyzet komolysága vészjósló árnyékot vetett rá – nem hagyta, hogy a félelem eluralkodjon rajta. Meglepetten tapasztalta, hogy a szívverése, amely olykor felgyorsult, nem a rettegés jele volt, hanem inkább a belső feszültség és az izgalom keveredése. Racionális gondolkodásra törekedett, igyekezett átgondolni, hogy mit is jelent mindez a számára, és milyen következményekkel járhat. Bár nem tartotta magát különösebben bátornak, a gyávaság sosem volt jellemző rá. Mindig kiállt az igazáért, és ha néha a torkában dobogott a szíve, a gondolatait szóban vagy írásban kifejezte. Ezzel pedig elkerülhetetlenül felkeltette a figyelmet egy olyan világban, ahol a hízelgés és a behódolás volt a norma, és ahol sokan, valami különös okból, még mindig újságírónak képzelték magukat. Az újságíró tudta, hogy a félelem nem lehet része a szótárának; csak így tudja magát elmélyedni a kockázatos, de lenyűgöző történetekben, és csak így képes valódi, hatékony cikkeket írni. Mindez nem csupán szakmai elhivatottság, hanem belső szükséglet is volt számára: a valóság feltárása és a társadalmi igazságok keresése.
Az újságíró először a szerkesztőségi kollégáinak, néhány nappal később pedig régi rendőr ismerőseinek és barátainak számolt be az eseményekről. A csodálkozás mindenhol hasonlóan megjelent, de a reakciók és javaslatok jelentősen eltértek egymástól. Volt, aki a "nem érdemes foglalkozni ezzel" álláspontot képviselte, míg mások úgy vélték, hogy "ezt a dolgot nem szabad félvállról venni". A vélemények között akadt, aki a rendőrségi feljelentést javasolta, míg mások ezt teljesen feleslegesnek tartották. "A legjobb esetben is csak egy állítás és egy tagadás ütközik majd, azaz a szembesítés valószínűleg eredménytelen lesz, ahogy az esetek többségében szokott" – jegyezte meg az egyikük. Mások viszont azon vitatkoztak, hogy mit is jelenthetne, és hogyan lehetne megvalósítani a "tanító jellegű, jól meg kell verni a médiamunkást" programot. Akadtak, akik azt tanácsolták, hogy az utcán való közlekedés során legyen óvatos, különösen naplemente után, míg mások az otthoni edzés és erősítés különböző formáit tartották a legfontosabbnak.
Ha két vagy három izmos férfi váratlanul, hátulról támad, és nekilátnak ütni és rúgni, az bizony végzetes következményekkel járhat. Az áldozat könnyen eleshet, és akár a halántékát, vagy a homlokát is beverheti az útpadkára, egy beton virágtartóra, vagy bármi más kemény felületre. Ilyen esetekben a következmények széles skálán mozoghatnak: a hosszan tartó kómától kezdve az azonnali halálig, de akár „csak” néhány eltört fog, zúzódások és duzzanatok is lehetnek a végeredmény – ezekre a lehetőségekre figyelmeztetett a hírlap.
Az író, amikor a lehetséges forgatókönyveket mérlegelte, mélyen elmerült a legrosszabb és legjobb kimenetek között. A kérdés az volt, hogyan lehetne művészileg és felelősségteljesen megjeleníteni egy olyan helyzetet, ahol a "tanító jelleggel" bíró, de mégis erőteljesen megvert ember szenvedése valóságos, mélyen fájdalmas élmény, ugyanakkor elkerülhető a komolyabb következményekkel járó traumától. Az ok, amiért erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, abban rejlik, hogy az élet bármely pillanatában, a legkisebb döntések is drámai következményekkel járhatnak, és egy szempillantás alatt megváltoztathatják a szituáció kimenetelét. A filmkészítők és írók számára a kihívás abban áll, hogy hitelesen ábrázolják ezt a komplex dinamikát, miközben ügyelnek arra, hogy az üzenet ne váljon erőszakossá vagy bántóvá. Az ilyen típusú jelenetek kidolgozása különös figyelmet igényel, hiszen a nézők érzéseit és reakcióit is figyelembe kell venni. Az alkotóknak tehát olyan eszközöket kell találniuk, amelyek lehetővé teszik, hogy a fájdalom és a tanulságok a háttérben maradjanak, miközben a karakterek érzelmi utazása hiteles és érintő marad. Mindez egy végtelenül összetett táncot idéz, ahol a szavak és képek erejét kell mesterien használni az érzelmek és következmények megformálására.
Egy pillanatra eszébe jutott, hogy ez az egész furcsa és ellentmondásos helyzet, akaratán kívül, talán olyan hatalmas hírverést és népszerűséget hozhatna számára, ami a legelkötelezettebb és legbátrabb újságírói teljesítménnyel sem lenne elérhető. Bár ő magától távol állt az efféle figyelemre vágyástól, a lehetőségek és következmények tengerében ez a szituáció is ott lebegett a horizonton.
Persze, szívesen segítek! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél egyedivé tenni, vagy adj meg néhány részletet, amire szeretnéd, hogy építsek!
Akadt, aki azt mondta, bármilyen morbid is a történet, a politikus komolyan gondolta a megbízást, bár tény, hogy rosszul mérte fel a helyzetet, és nem a megfelelő emberhez fordult. De akadt olyan vélekedés is, hogy mindezt nem gondolta egészen komolyan, talán az sem elképzelhetetlen, hogy egy dupla csavarral összejátszott vagy egyszerűen csak üzent az állítólagos megbízottal, mert annyit akart elérni, hogy róla soha többé, de legalábbis egy jó ideig ne írjon a médiamunkás. Minthogy előtte írt róla többször, több ügyben. Ez éppúgy lehetséges, mint a tényleges megveretésre való felbérlés. Ami azért nem szokványos módja ezen a tájékon a közéleti viták, súrlódások elintézésének, miközben a polgármester egyik területi vezetője is a kormánypártnak.
A hírlapíró tisztában van vele, hogy a település vezetője lenézi a független médiumok képviselőit. Az önkormányzatnak álcázott lap folyamatosan csak az ő nagyságát hirdeti, míg körülötte talpnyalók és udvaroncok gyülekeznek, akik csak hízelegnek neki. Kisvárosában egy szinte tökéletesen működő besúgóhálózatot tart fenn, amely régóta félelemben tartja a lakosságot. A politikára és közéleti megbízatására épülő üzelmeibe pedig gyakorta beleveszi a családját is.
"Ha valaki ezzel a fenyegetéssel, vagy a fenyegetések mögé rejtett üzenetekkel próbálja meg elérni, hogy öncenzúrára kényszerüljek, akkor előre kijelentem, hogy ez nem fog működni" - gondolta magában az újságíró. Ezt követően, egy kis töprengés után, megszólította közeli kollégáját, akivel évtizedes barátság fűzte össze, és megosztotta vele, hogy akadt egy történet, amely talán megér egy tollat. Így született meg ez a cikk, amelynek a végén a szerző pontot tett, majd elküldte a szerkesztőségnek. Ezt követően megérkezett a szerkesztő visszajelzése, jött a szerkesztési folyamat, a korrektúra, a tördelés, majd a nyomtatás és végül a terjesztés. Most pedig, kedves olvasó, a történet eljutott hozzád. Köszönöm, hogy időt szántál rá, és a rémisztő eseményeket a barátomnak köszönhetem!
