Menczer Tamás vitára invitálta Magyar Pétert – nézd meg a videót!


"Amikor Brüsszel Péter beszél a tisztesség és az átláthatóság fontosságáról, az olyan, mintha a viszkis rabló rendőrnek állna" - írta közösségi oldalán Menczer Tamás. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója még egy beszélgetésre is hívta a Tisza Párt elnökét.

- emlékeztetett Menczer Tamás, és rámutatott: ugyanezen a napon, tőzsdezárás után Mészáros Lőrinc cége részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, amiért a részvények ára jelentősen felment.

A kommunikációs igazgató dicsérte a baloldali pártvezető döntését. Ezt követően elárulta, hogy július 24-én, hétfőn Magyar Péter értékesítette a részvényeket, amivel körülbelül százmillió forintos nyereségre tett szert. Menczer Tamás kiemelte, hogy mindez pontosan úgy történt, ahogyan azt az exbarátnő, Vogel Evelin is megosztotta.

- emelte ki Menczer Tamás.

A kommunikációs igazgató egy beszélgetésre is meginvitálta Magyar Pétert, amelynek feltételeit a Tisza Párt elnöke szabhatja meg.

Mint a Magyar Nemzet már beszámolt róla, a jegybank munkatársai tételesen szembesítették Magyar Pétert problémás tranzakcióival, amelyeket korábban tagadott, és amelyek megalapozhatják, hogy bennfentes kereskedést követett el. Bár korábban a baloldali politikus még igyekezett tagadni, de már a tőle megszokott ideges és agresszív stílusban reagál, és fenyegetőzik.

Related posts