Lévai Katalin: A tihanyi beszédtől Nagyváradig című műve egy különleges utazás a nyelv és kultúra világában. A tihanyi beszéd, amely a magyar nyelv egyik ősi formáját képviseli, a magyar identitás szimbolikus kifejeződése, míg Nagyvárad, mint történelmi v
Magyar Péter 300 kilométeres zarándokútra indult Nagyváradra, a magyar kultúra szívébe. Ez a lépés nem csupán egy fizikai utazás, hanem egy határozott válasz arra a súlyos határátlépésre, amelyet Orbán Viktor tihanyi beszéde szimbolizál. Péter ezzel a zarándoklattal kívánja kifejezni elkötelezettségét és hitét a magyar identitás és közösség értékeiben.
A határátlépés nem csupán fizikai aktus, hanem politikai és szimbolikus jelentéssel bíró tett is, amely éles kontrasztban áll Orbán szavaival. Az, hogy a tihanyi beszédben Orbán a szélsőjobboldali, magyarellenes román elnökjelöltet dicsérte, komoly kérdéseket vet fel: igazságot vagy hazugságot hallottunk? Vajon véletlenül kerültek ki ezek a szavak a Tihanyi Bencés Apátság falai közül, vagy tudatosan, egy új unióellenes szövetség kialakítása érdekében? Egy biztos: a miniszterelnök jelentős politikai baklövést követett el. A kereszténységet hirdető vezető egy kiemelt vallási és történelmi helyszínen árulta el az erdélyi magyar közösséget, és ezzel saját, évtizedek alatt kidolgozott kisebbségi politikáját is veszélybe sodorta, amelynek eredményeként sok erdélyi városban népszerűségnek örvendett. A helyzet sürgős kezelést igényelt, így a tihanyi beszéd következményeit gyorsan próbálták tompítani. A politikai gépezet beindult, és bár kicsit késlekedtek, végül előkerült az egyik húsvétra ígért fenyegetés. Az "ellehetetlenítési törvény" mint politikai atombomba került bevetésre a civilek, a szabad sajtó, valamint legnagyobb politikai ellenfelük, Magyar Péter ellen. Miközben újabb lépéseket tesznek a megmaradt demokrácia felszámolása felé, Magyar Péter határozottan folytatja útját faluról falura, megyéről megyére, célja Nagyvárad elérése.
Nagyvárad, a trianoni döntés előtti Magyarország részeként, különleges szimbolikával bír a határátlépés során, hiszen máig élénken őrződik a történelmi és nemzeti érzés. Ez a gesztus a határon túli magyarok irányába, valamint a nemzetegyesítés melletti kiállás szimbóluma. Orbán Viktor eddig sikeresen kisajátította ezt a politikai diskurzust, és az elmúlt évtizedekben hatékonyan képviselte. Nem is volt nehéz dolga, hiszen az egykori ellenzék nem tudott érdemben szembeszállni vele. A miniszterelnök gyakran él nemzeti szimbólumokkal, és olyan érzelmekkel teli narratívákat oszt meg, amelyek látszólag a saját tapasztalataira építenek. Határon túli testvéreinkkel mindig is érzékeltette, hogy politikusként és emberként egyaránt felelősségteljesen és szeretetteljesen fordul feléjük. A tihanyi beszéd azonban mindezt megkérdőjelezi; az érzelmi mélység eltűnt, és a politikai álarc lehullott. Az erdélyi magyarok számára már nem hiteles, hogy a miniszterelnök egy magyargyűlölő román politikust támogat a kampányában, miközben a külhoni testvérek iránti szeretetről beszél. Az ilyen ellentmondások nyomán sokan úgy érzik, hogy a tihanyi beszéd Orbán őszödi beszédévé vált, és nem a keresztény értékek mentén formálódott. Még ha sokan azt is mondják, hogy ez a politikai pálya vége, valójában ez még nem a végső állomás. A Fidesz kezében rengeteg eszköz van, és a gyalogút, amelyet Magyar Péternek meg kell tennie, még hosszú és rögös.
"Megnyugtató, hogy nem csak ordas acsarkodás van az országban, harcosok klubja meg ilyesmi, hanem higgadtság is" - Nagyváradra érkezett Magyar Péter békemeneteAkasztással fenyegető ellentüntetők is várták Magyar Pétert Nagyváradon
Az út a változás irányába nem csupán egy szimbolikus kifejezés – a politikai zarándok nem csupán a fizikai távolságot hódítja meg, hanem a politikai struktúrákat is átalakítja. Valójában ez egy erőteljes közösségi élmény. Az út során bárki csatlakozhat, és rengeteg emberrel találkozhat, akik megosztják vele a történeteiket, támogatják, inspirálják és megerősítik az elhatározásában. Sok politikai szereplő azért szenvedett kudarcot, mert nem értette, hogy a politika nem egy laboratóriumban formálódik, hanem a valós élet tapasztalataiból fakad. Egyetlen politikai vezető sem élhet elzártan, és egyetlen párt sem lehet elszigetelt. Közvetlen kapcsolatban kell állni a választók gondjaival, igényeivel és vágyival, folyamatosan figyelemmel kísérve őket. A társadalmi elkötelezettség nem csupán szavakkal, hanem a közösségi élet aktív, lelkiismeretes részvételével és konkrét tettekkel bizonyítható. Ráadásul az ország nem csupán Budapestből áll, hiszen a Körúton túl is élnek emberek, akik esetleg egészen más célokkal és lehetőségekkel rendelkeznek, mint a fővárosi lakosok.
Valamikor Orbán Viktor is járta az országot, azért is tudta biztos érzékkel felépíteni a politikáját, mert jól ismerte választóit. Mára ez a tudása elpárolgott, és ő maga annyira eltávolodott a valóságtól, hogy a tények többé nem is befolyásolják, elvesznek a szavak ködében. Az orbáni világ egyre messzebb kerül a való világtól. Váratlanul jött azonban egy olyan politikus, aki tisztában van a gyakorlati politizálás és a terepmunka jelentőségével, sőt, élvezi a mentálisan és fizikailag egyaránt kimerítő országjárást, a mindennapi jelenlétet az emberek életében. Magyar Péter az orbáni narratíva és szimbólumrendszer elemeit kiegészítve saját szimbólumrendszert épít, amelynek most része lett a nagyváradi zarándoklat a hátizsákba szúrt magyar zászlóval. A hosszú, kimerítő gyaloglás egyszerre az alázat és az eltökéltség kifejezése, éles kontrasztban a mai hatalmi elit luxuséletével és elszigeteltségével. Magyar Péter modern népmesei hősként üzeni, hogy sóval fogja behinteni a Szuverenitásvédelmi Hivatalt az "ellehetetlenítési törvény" miatt, ám ennél többet ebben a témában nem mond. Illetve még azt, hogy megcsinálja a rendszerváltást. Azt a tizenegy hónapot pedig, ami még hátravan, féllábon is ki lehet bírni.
Két politikus – mint ég és föld, Egyik a napfény, másik az éj, Két ellentétes világ, szívükben harc, Közöttük áthidalhatatlan szakadék, Mint zúgó folyó, mit sosem áthidal a híd. Ady, a lánglelkű költő, talán így írná: „Ó, két lélek, kik sosem találkoznak, Sorsuk szövevényében fonódik a gyűlölet, Míg az egyik a jövőt keresi, A másik a múlt árnyainak foglya.” Képzeld el a vers sorait, Hol a szavak harangzúgásként csengenek, Miként a politikai ígéretek Széthullanak, mint üvegcserepek, S a szívük mélyén rejlő félelem Bársonyos titkokat hordoz magában. Mert mi lehetne szörnyűbb e világban, Mint két ember, kik nem hallják egymás szavát, S a szakadék, melyet áthidalni nem lehet, Csak a remény marad, hogy egyszer talán, Egy új hajnalban egyesülnek a hangok, S a különbséget elfeledjük, mint egy régi álmot.
