Lavinák és hóviharok nehezítették meg a magyar hegymászó helyzetét - videó.

Varga Csaba, a bátor hegymászó, oxigénpalack és serpák nélkül vágott neki a világ 10. legmagasabb csúcsának. E hét keddi napon indult el a harmadik akklimatizációs körére, ám nem várt kihívásokkal kellett szembenéznie: két hatalmas lavina zúdult le a hegyoldalon, éppen a közelében, megnehezítve ezzel a felfelé vezető útját.
A magyar hegymászó még április 3-án indult el az alaptáborból. A 2-es táborban töltötte az éjszakát, majd április 4-én tovább indult a 3-as tábor felé. A "Crosshair-kuloárban" azonban egy lezúduló lavina nehezítette útját. Varga Csaba a lavinát követően elmesélte a pillanatot - írja a hirado.hu.
A hegymászó beszámolt róla, hogy az egyik olasz mászónak eltört a keze, úgyhogy inkább visszafordult, ő viszont a többiekkel együtt folytatja az utat. Hozzátette, pont a legkiszolgáltatottabb helyen vannak.
Ezután, a hóvihar zúgásában jelentkezett be, miközben éppen egy hatalmas jégfalat mászott meg. Elmondta, hogy a 3-as táborban két éjszakát töltött, majd április 6-án felkapaszkodott a körülbelül 7000 méteres magasságban fekvő 4-es táborba, ahol szintén eltöltött egy éjszakát.
Varga Csaba hangsúlyozta, hogy a következő 4-5 napban intenzív havazás várható, de amint az időjárási körülmények lehetővé teszik, folytatni fogja az útját. Megjegyezte, hogy bár jelenleg is próbálkozhatna a csúcs elérésével, valószínűleg csak még jobban kimerülné, és nem is garantált, hogy sikerülne neki a feljutás.
Később, amikor lefelé haladt az úton, egy újabb lavina váratlanul zúdult le felé, egészen közel hozzá. Szerencsére ezúttal is megúszta nagyobb sérülés nélkül.