Krasznahorkára sötét fátyolt terített az éjszaka, a csillagok fénye csak ritkán villant meg a felhők között. Az utca csendje szinte tapintható, ahogy a város mindennapi élete megpihen a sötétség ölelésében.

Ha szeretné megosztani a cikket, egyszerűen kattintson ide, vagy másolja ki ezt a linket, és küldje el emailben: https://demokrata.hu/velemeny/krasznahorkara-raborult-az-ej-homalya-1072058/

Orbán Viktor miniszterelnök, a szokásokhoz híven, politikai kérdéseket félretéve, szívből jövő elismeréssel és tiszteletteljes szavakkal méltatta a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót:

"Magyarország dicsőségét emeli a világ élvonalába az első gyulai Nobel-díjas, Krasznahorkai László. Szívből gratulálunk!"

A liberál-progresszív svéd elit kitüntetettje mindezt, mint egy férfibiciklivel eltaknyolt, felhorzsolt kisgyerek, haraggal köszönte:

"Politikai tevékenységeit és eszméit sosem fogom támogatni, de én mindig szabad íróként fogok élni."

Bár a miniszterelnök nem fogalmazott meg kritikát a díjazott személyével kapcsolatban, és még csak hasonló megjegyzésekkel sem illette őt, a nyilvános esemény során a díjazott váratlanul, a helyzethez nem illő, furcsa viselkedéssel tűnt ki.

Az önteltség nem ismer határokat, még a Nobel-díj sem képes eltüntetni a tahóságot. Montaigne, a francia reneszánsz korának kiemelkedő gondolkodója bölcsen figyelmeztetett: "Minden önhitt, modoros gesztus csupán valamilyen rögeszme vagy a figyelem hajhászása, soha nem a valódi meggyőződés kifejeződése."

Kétségtelenül lenyűgöző, hogy aki már belemerült Krasznahorkai világába, a nyolc méter tizenhat centiméteres mondatok tengerébe, az hamar észreveheti: ezekben a sorokban alig található meg annyi kárpát-medencei lényeg, mint amit Mikszáth, Nyírő, Wass, Pilinszky vagy Németh László bármelyik egyes szava hordoz. Ilyen a helyzet!

Békességgel kívánom a "továbbra is szabad írónak", Krasznahorkai (Korim) Lászlónak, hogy valaki még sokáig "hozzon neki ételt meg alkoholt", akár a sötét Sátántangó telepi orvosának a Kránerné.