Közel 470 évnyi csendes pihenés után, a tenger mélye rejtegette a Nuestra Señora de Atocha páratlan kincseit.
Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat
Amikor a konkvisztádorok nekivágtak Közép- és Dél-Amerika titokzatos földjeinek felfedezésének és hódításának, egy olyan kincsesbányára leltek, amely felülmúlta legmerészebb álmaikat. Ez a gazdagság nem csupán az indiánoktól elrabolt értékekből származott, hanem azokból a hatalmas bányákból, amelyeket európai technológia és rabszolgamunka révén aknáztak ki. Ezek a bányák óriási nyereséget biztosítottak a spanyol koronának, és a legjelentősebbek Mexikóváros közelében, valamint a mai Bolíviában található Potosíban helyezkedtek el. Az emberi szenvedés és a természet kincseinek felkutatása mindörökké összekapcsolódik ezen a területen, ahol a gazdagság árnyékában a történelmi tragédiák is megjelennek.
A hajók útja leegyszerűsítve úgy képzelhető el, hogy Cadiz kikötőjéből ellátmányt, utánpótlást, és újabb embereket hoztak az Újvilágba, majd Veracruzban vagy Portobelóban (Panama) a nemesfémet bepakolva visszahajóztak Spanyolországba. A visszaúton érintették Havannát, majd északkeletre hajóztak, Florida partjai előtt, hogy a Golf-áramlat a segítségükre legyen a visszaúton.
Ezeknek a hajóknak az egyike volt a Nuestra Señora de Atocha is. A nevét a legenda szerint onnan nyerte, hogy Atochában, amikor még a kalifák uralták az Ibériai-félszigetet, sokakat bebörtönöztek a hitük miatt. A foglyokat nem etették, és az uralkodó megtiltotta a családoknak, hogy ételt vigyenek be, kivéve a 12 év alatti gyermekeket. Azok az asszonyok, akiknek nem voltak ilyen korú gyermekeik, a város határában felállított Miasszonyunk szobornál imádkoztak megoldásért.
A mai Bolívia területén található Potosí híres ezüstbányái Theodore de Bry lenyűgöző metszetén elevenednek meg. A képen a bányászat zord, mégis lenyűgöző világa tárul elénk, ahol a kemény munka és a gazdagság utáni vágy fogságában élnek az emberek. Potosí nem csupán egy város, hanem a történelem egyik legfontosabb központja, amely a spanyol gyarmatosítás idején a világ legnagyobb gazdagságát hozta magával. A metszet részletei hitelesen ábrázolják a bányák fáradságos mindennapjait, valamint a korabeli társadalom gazdasági és szociális dinamikáját.
Hamarosan megjelent egy gyermek, akinek a kulacsából sosem fogyott el a víz, és mindig elegendő kenyér állt rendelkezésére az elhanyagolt foglyok számára. Csak azok kezdtek el sejtegetni valamit, akik észrevették, hogy a kis Jézus szobrának cipője már megkopott. E csodás esemény emlékére egy hajót is elneveztek, mely Spanyolország és az Újvilág között szelte a habokat.
A Nuestra Señora de Atocha 1622 márciusában indult útnak az Óvilágból, és május végén érkezett meg Portobelóba. A kikötőben a Limából és Potosíból érkező öszvérkaravánok által hozott értékes nemesfémeket rakodták be a hajóba. Két hónappal később a hajó elhagyta a portot. Nem volt egyedül az útján: a Tierra Firme néven ismert flottához tartozott a Santa Margarita nevű galleon és számos más felfegyverzett hajó, összesen huszonnyolc hajóval erősítették meg a konvojt.
Európát célzó spanyol hajók
Mivel a Nuestra Señora de Atocha alaposan meg volt rakodva, a flotta hátsó részén hajózott a Santa Margaritával, a Nuestra Señora del Rosarioval és két társával együtt. Szerencsétlenségükre a flotta eleje még éppen el tudta kerülni azt a vihart, amely a hátul haladó hajókra teljes erővel lecsapott. A hajótest a zátonyokon megsérült, és szinte azonnal elsüllyedt, a vihart mindössze három tengerész és két rabszolga élte túl a hajó hátsó árbocába kapaszkodva.
