Új versenytársat talált a Bridgerton sorozat, és most mindenki erre a produkcióra figyel.

Felfedeztük a világ legelképesztőbb sorozatát, ami mellett a Twin Peaks csupán egy ártatlan esti mese!

Két hete debütált a Netflix kínálatában az új spanyol nyelvű sorozat, az Ifjú hölgyek kézikönyve (Manual para señoritas), amely még mindig a legnézettebb műsorok élmezőnyében tanyázik. Az első pillantásra a Bridgerton sorozat másolataként tűnhet, de valójában nem teljesen hasonlítható össze a 2020 óta töretlen népszerűségnek örvendő romantikus-történelmi produkcióval – hol a magasságokban, hol pedig az alacsonyabb szinteken mozog. Egy dolog azonban kétségtelen: a közönség rendkívüli érdeklődést mutat a XIX. századi Madridban élő fiatal gardedám érzelmi kalandjai iránt.

Ha egy sorozat olyan hatalmas népszerűségnek örvend, mint a Bridgerton-család, akkor nem meglepő, hogy minden hasonlónak tűnő produkciót e mércéhez hasonlítunk. Ilyen például a spanyolok legújabb vállalkozása, az Ifjú hölgyek kézikönyve. Az előzetes megtekintése után kicsit kételkedve álltunk neki, hiszen attól tartottunk, hogy egy mediterrán klónnal lesz dolgunk. Egy újabb történet a XIX. századi arisztokrácia románcairól, csillogó, modern köntösbe bújtatva, kiszámítható cselekménnyel és végkifejlettel. Azonban a kíváncsiságunk győzött, és belevetettük magunkat a történetbe, amely szerencsére több szempontból is felülmúlta az elvárásainkat.

A sorozat középpontjában egy elhivatott gardedám, Elena Mencia (Nadia de Santiago) áll, aki a három félárva Mencía nővér – Cristina, Sara és Carlota – életét próbálja egyengetni a házasság felé vezető bonyolult úton. Elena azonban nem csupán a lányok sorsáért felelős, hanem saját belső démonjaival is megküzd, miközben a fiatalok jövőjét formálja. Az ő terhe nem csupán a felelősség, hanem a saját érzelmeinek és vágyainak kihívása is, ami még inkább bonyolítja a helyzetet.

Annak ellenére, hogy a sorozat lassan és kissé unalmasan indul, feszültségből nincs hiány, a családtagok közötti furcsa dinamika idővel nem várt konfliktusokat szül, amelyek jócskán próbára teszik a gardedám elszántságát és ömagába vetett hitét, ráadásul a saját múltja, valamint elnyomott érzései is felszínre törnek, amelyek hamar beárnyékolják fényesnek tűnő jelenjét.

Ez a sorozat a feminizmus és a női egyenjogúság eszméjét hirdeti, és a szerelemre úgy tekint, mint egy olyan erőre, amely képes megrengetni a korabeli merev hierarchiákat. A szerelem itt nem csupán érzelem, hanem egy forradalmi eszköz, amely megkérdőjelezi a társadalmi normákat és új utakat nyit a női emancipáció felé.

A harmadik epizódtól kezdődően az összefonódó történetszálak folyamatos feszültséget keltenek a sorozatban. Bár akad néhány jelentéktelen jelenet, amelyek látszólag nem járulnak hozzá az összképhez, a cselekmény minden egyes eleme, a szereplőkön kívül, fontos szerepet játszik a narratívában. Még ha kezdetben nem is tűnik így, idővel világossá válik, hogy minden mozzanatnak megvan a maga helye és jelentősége.

Főhősünk, Elena Bianda, gyakran áttöri a negyedik fal határait, közvetlen kapcsolatot teremtve a nézőkkel, akiknek gondolatait a többi szereplő nem is sejti. A Fleabag óta a fal áttörése kissé megkopott, hiszen Phoebe Waller-Bridge mesterfokon űzi ezt a művészeti formát. Ennek ellenére Nadia de Santiago színésznő is ügyesen alkalmazza ezt a technikát, és nem riad vissza attól, hogy többször is megszólítsa a közönséget. Az esztétikai élményre viszont aligha lehet panasz: a kreatív kamerakezelés, a modern, mégis korhű képi világ, valamint a zenei aláfestés mind-mind tökéletesen illeszkedik az aktuális jelenetekhez, így harmonikus összhangot teremtve a történelmi háttér és a kortárs ízlés között.

A mellékszálak terén a Mencía nővérek, valamint más mellékszereplők, valódi egyéniségekként bontakoznak ki. A két fiatalabb lány nemcsak a rangidős nővér árnyékában él, hanem saját érdeklődési köreikkel és ambícióikkal is színesítik a történetet, így gazdagítva a cselekményt és a karakterek dinamikáját.

Bár a sorozat nem kínál olyan széles spektrumú "változatosságot", mint a Bridgerton, azért itt sem hiányzik az LMBTQ-témák jelenléte – két mellékszereplő leszbikus viszonyt kezdeményez. Emellett a rasszkérdés is megjelenik, mivel az egyik főszereplő egy fekete férfival kezd romantikus kapcsolatba. Ezek a szálak azonban (egyelőre) csupán fűszerként vannak jelen a történetben, nem pedig a cselekmény középpontjában állnak.

A szexjelenetek sem olyan durvák, mint a Bridgertonban - keveset mutatnak és nincs is belőlük sok -, a szerelmi és az intim szálak helyett sokszor a hősök belső vívódásai, a családi, valamint baráti kapcsolatok kapnak nagyobb hangsúlyt.

Ha egy 10-es skálán mérjük, akkor az Ifjú hölgyek kézikönyve nagyjából fél ponttal komolyabb és kevésbé kínos, mint a Bridgerton, és talán pont emiatt működik. Igen, ez a sorozat is humoros, sokszor nyálas és elcsépelt, de nem annyira, hogy az kontraproduktív legyen. A jól bevált formátum tehát még mindig működik. Olyannyira, hogy a sorozat - a cliffhanger lezárásból ítélve - hamarosan folytatódik.