Idén is fokozott figyelmet szentelnek a rendőrök a Balaton és a Velencei-tó környékének. | Demokrata

A tevékenység koordinációját idén nyáron a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság végzi, a bizottságban részt vevők közös célja, hogy megelőzzék, illetve felderítsék a frekventált helyeken a bűncselekményeket, a közlekedési baleseteket és a szabálysértéseket. Kiemelt hangsúlyt kap a lakosság és a kikapcsolódni vágyók tájékoztatása bűn- és baleset-megelőzési ajánlásokkal, felhívásokkal, hozzájárulva ezzel a térség turisztikai vonzerejének megőrzéséhez, az itt élők és az idelátogatók nyugalmához.
Vereckei Csaba Iván zalai rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy nyáron kiemelt feladat a tóparti településeken élők, illetve az ide érkezők közbiztonságérzetének növelése, továbbá a közlekedési balesetek megelőzése.
A BKKB soros elnökeként Kovács Béla, a zalai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, kiemelte, hogy a gyalogos járőrök mellett a szolgálati feladatokat kutyás, motoros és kerékpáros rendőrök is ellátják a festői tópartokon. Folyamatos ellenőrzéseket végeznek, valamint gondoskodnak a rendezvények, fesztiválok és egyéb események zökkenőmentes lebonyolításáról, szoros együttműködésben a különböző társszervekkel.
Kuczik János Zoltán, a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a közelmúltban kifejtette, hogy a rendőrség ebben az évben is megerősített erőkkel fogja garantálni a nyaralók biztonságát és nyugalmát.