Ki gondolta volna, hogy az orchideák iránti szenvedély bűnözői pályára terelheti az embert?
A viktoriánus korszak (1837-1901) a szélsőségek és a kontrasztok időszaka volt, ahol a fény és árnyék harca egyaránt megjelent. A brit társadalom ekkoriban nem csupán fejlődött és átalakult, hanem szembesült a visszaélésekkel, a társadalmi egyenlőtlenségekkel és az imperializmus kegyetlenségeivel is. E sokszínűség közepette azonban egy különös szenvedély emelkedett ki: az egzotikus orchideák iránti megszállottság. Ez a gyűjtési láz nem csupán a felsőbb osztályok hiúságát tükrözte, hanem rivalizálások sorozatát is elindította, melyek néha tragikus következményekkel zárultak. A Muy Interesante magazin beszámolója szerint ez a jelenség mélyen beágyazódott a viktoriánus kultúrába, megmutatva a kor felfokozott szenvedélyeit és a természet iránti vonzalmat.
Más néven orchidelirium, az egzotikus növények termesztésének és gyűjtésének fanatikus időszakára utal. Ezek a virágok, amelyek formáik és színeik nagy változatosságáról, valamint páratlan szépségükről ismertek, a státusz és a kifinomultság jelképeivé váltak. A ritka és egzotikus orchideák birtoklása ekkoriban a gazdagság és a jó ízlés bizonyítéka volt. A legkülönlegesebb példányokért folytatott versenyben való kitűnési vágy sokakat arra késztetett, hogy speciális üvegházakat építsenek a termesztésükre. Az orchideák iránti szenvedély olyan méreteket öltött, hogy még társadalmi eseményeket is szerveztek e növények virágzásának megünneplésére, és az új fajokról vagy virágzásokról szóló hírek a korabeli nagy újságok címlapjait töltötték meg.
Az európai orchidea iránti szenvedély már a viktoriánus kor előtt, 1731-ben kezdett kibontakozni. Ekkoriban Charles Wager angol tengernagy gyűjteményében pompázott az első, az Újvilágból származó trópusi orchidea, a Bletia purpurea. Néhány évtizeddel később azonban ez a kezdeti érdeklődés igazi szenvedéllyé alakult, amelyet orchideomániának neveztek el. 1818-ban William Swainson természettudós egy különleges növénygyűjteményt küldött Londonba Brazíliából. Érdekes módon, a csomagolás során orchideákat használtak, és az egyik virág a célállomásra érkezve bontogatta szirmait. E varázslatos szépség híre eljutott a brit társadalomhoz, és elbűvölte a közönséget. Ez a véletlen szerencse indította el azt a lázat, amely a világ minden tájáról származó orchideák felfedezésére és megszerzésére ösztönözte a botanikai közösséget.
Bletia purpurea
A különleges és ritka példányok iránti egyre növekvő érdeklődés kielégítése érdekében expedíciókat indítottak Amerika, Ázsia és a világ trópusi vidékeire. Hivatásos gyűjtők, főként Franciaországból és Angliából, merész felfedezőutakra indultak, hogy ismeretlen fajokat kutassanak a sűrű dzsungelekben és a barátságtalan hegyvidékeken. Ezek az expedíciók nem csupán kimerítőek voltak, hanem rendkívül veszélyesek is; sok esetben emberéleteket követeltek, legyen szó betegségekről, balesetekről vagy a vadon élő állatokkal való találkozásokról. Mivel a begyűjtött példányokat hónapokig, gyakran bizonytalan körülmények között, tengeren és szárazföldön szállították, gyakran csupán néhány egyed élte túl az utazás megpróbáltatásait. Emiatt ezek a ritkaságok rendkívül magas áron keltek el; a feljegyzések tanúsága szerint akár 3000 fontot is adtak értük, ami a korszakban hatalmas összegnek számított - a mai árfolyamon ez körülbelül 1,5 millió forintot jelent.
A legkülönlegesebb orchideák birtoklásáért folyó éles verseny szélsőséges helyzetekhez vezetett. A gyűjtők, akik tisztában voltak növényük értékével, titokban tartották a legkeresettebb fajok lelőhelyeit. A titoktartás és a versengés légköre szabotázst, lopást, sőt gyilkosságokat is kiváltott. Az egyik leghírhedtebb eset William Arnold orchideavadászt érintette. Egy brazíliai expedíció során Arnold összeveszett egy másik gyűjtővel, aki szintén virágminták után kutatott ugyanabban a régióban. A vita odáig fajult, hogy a két férfi lőfegyverrel hadonászott. Bár ebben a konkrét esetben nem volt halálos áldozat, az eset jól tükrözi a gyűjtés világában a rivalizálás intenzitását és veszélyességét.
A közvetlen összecsapások mellett a szabotázs is gyakran megjelent a versenytársak között. Egyes kutatók nem haboztak megsemmisíteni a riválisaik által felfedezett növényeket, hogy megőrizzék a saját fajok kizárólagos státuszát. Olyan esetek is előfordultak, amikor a gyűjtők odáig merészkedtek, hogy a riválisok növényeire vizeltek, ezzel visszafordíthatatlan károkat okozva. Az orchideák iránti megszállottság sokszor a helyi közösségek kizsákmányolásához vezetett: a gyűjtők gyakran felbéreltek bennszülötteket, hogy vezessék őket a veszélyes vidékeken, és segítsenek nekik a vágyott virágok felkutatásában, mindezt csupán csekély kártérítésért cserébe, miközben a bennszülöttek jelentős kockázatnak tették ki magukat. A ritka növények megszerzésére irányuló nyomás ráadásul bizonyos területek túlzott kiaknázásához is vezetett, ami súlyosan érintette a helyi biodiverzitást – egyes fajok a kihalás szélére kerültek.
Az üvegházak üzemeltetése drága volt
A 20. század folyamán az orchideák iránti szenvedély fokozatosan csökkent. Ennek hátterében több ok húzódott meg: az üvegházak fenntartásának költségei, az első világháború pusztítása, valamint az 1929-es gazdasági világválság következményei miatt sok gyűjtő lemondott kedvenc időtöltéséről. Ezen kívül a környezetvédelem iránti fokozódó érzékenység és a veszélyeztetett fajok megóvásának fontossága is hozzájárult ahhoz, hogy szigorúbb szabályozások lépjenek életbe a vadon élő orchideák gyűjtése és kereskedelme terén.
