Friss térképes adatok alapján megállapítható, hogy véget ért Kurahove ostroma, és az ukrán erődváros elesett.


Julian Röpcke, német OSINT-elemző, legújabb orosz harctéri felvételek vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy Kurahove összes területe valószínűleg orosz ellenőrzés alá került.

Egyelőre nem található más ukrán forrás, amely megerősítené a német elemző által megfogalmazott állításokat.

A kurahove-i szektor ellen irányuló offenzívák tavaly nyáron indultak el, ám a kezdeti időszakban nem hoztak jelentős eredményeket. A térséget korábban viszonylag védettnek ítélték, köszönhetően a Vovcsa folyó és a mellette elhelyezkedő víztározónak, amelyek természetes akadályt képeztek a támadások ellen.

2024 szeptemberében azonban átszakadt a donyecki front, a hónap végéről északról Hirnyiket, délről pedig Vuhledárt közelítették meg az orosz csapatok. November végére a szektort már három irányból is orosz erők vették közre, sokáig az a veszély is fenyegetett, hogy északról egész egyszerűen a védelem hátába kerülhetnek Moszkva katonái.

A téli csaták során több katlan is kialakult, állítólag egyet sikeresen is bezártak az orosz csapatok. Maga a település ostroma november közepén kezdődött, ez ért véget közel két hónap csatározást követően.

Jelenleg sem Ukrajna, sem Oroszország nem adott hivatalos megerősítést a település megszállásáról.

Related posts