A "Ma este gyilkolunk" engem is mélyen megviselt, de szerencsére Kern András egy kis fényt hozott a sötétségbe, ezzel némileg enyhítve a helyzet drámaiságát.

Mielőtt a Futni mentem óriási sikerét ünnepeltük volna, a közönség egy másik magyar filmre is beülhetett a tavaly novemberi filmes fesztivál keretein belül. A 2023-ban készült, tavaly bemutatott magyar krimi-vígjáték, a Ma este gyilkolunk, szintén nagy érdeklődésnek örvendett, és sokan váltottak rá kedvezményes jegyeket. Talán megérte a figyelmet, és itt már egy kicsit előre is utalnék a véleményemre, ami talán spoilernek számít.

Én itthon, a kanapén fetrengve néztem meg a Fazekas Péter rendezte filmet a Netflixen. És igen, a felétől már tényleg fetrengve, és nem a fizikai fájdalomtól. Örömmel nyugtáztam, milyen remek döntés volt annak idején elengedni a mozis vetítést és a rá kifizetendő jegy árát. Annyit nem ért volna.

Bár nem vagyok mai gyerek, a film korosodó színészei közül sokat jól ismerek és igazából kedvelek is. Vannak, akiket kifejezetten nagyra tartok, míg másokat csak mérsékelten. De hát, ahogy sok minden más, ez is egyéni ízlés kérdése.

Már a plakát és az előzetes megpillantása után is egy különleges izgalom kerít hatalmába.

Ezek a lenyűgöző, érett tehetségek, akik egytől egyig a színjátszás mesterei, talán most utoljára lépnek a nagy vászonra egy jelentős játékfilm keretein belül. Noha sokuk, mint például Kern András, Bodrogi Gyula, Pogány Judit és Koltai Róbert, továbbra is aktívan szerepel a színpadon, a filmes világban már nem annyira gyakori, hogy lehetőséget kapjanak a megjelenésre.

A valós és a történetbeli művészegyéniségek összemosása, a történet világából kimutató párhuzamossága olyan öniróniával hatja át az alkotást, ami jól áll egy ilyen kriminek. Mégsem szippantott be.

A Ma este gyilkolunk Luigi Pirandello olasz drámaíró egyik darabjáról, a Ma este improvizálunk-ról kapta a címét, cselekményének helyszíne a Pirandello színészotthon lett, ahol más dolguk nem lévén, egymást szórakoztatják a színészek. Akik jól el is vannak egymással, amíg be nem toppan a Kern András által remekül megformált, beképzelt, mindenkinél mindent jobban tudó, magától elszállt színész, Tolnai Tivadar, akit a nézők hosszú időn át, mint Radetzky hadnagyot, a Monarchia detektívjét ismerték.

A Kern által megformált figura érkezése igazi mulatságos pillanatokkal teli volt, tele vicces megjegyzésekkel. Ahogy a cselekmény haladt, ő már azon ügyeskedett, hogy a lehető leghamarabb elhagyja a színészotthon unalmas és sivár falait, amelyet csak egy "elfekvő" épületnek lehetne nevezni – a külseje is ezt tükrözte. Célja az volt, hogy fiával, aki rendezőként dolgozik, közösen újra életre keltsék a híres nyomozó szerepét. Ám itt a tempó hirtelen lelassult, és az események unalmassá váltak, mintha csak álomba ringatták volna a nézőket.

Tolnainak gyanús lesz néhány körülmény, amit megalapoz a halál előtti estén hallott furcsa zaj is. Szobáról szobára járva kezd nyomozásba kihallgatásokat rögtönözve, bevonva mindebbe a színészotthonban élő két fiatal egyikét, a recepcióst.

Barátságtalansága és állandó gorombáskodása valójában egyfajta furcsa humorforrássá vált, miközben kétségbeesetten próbálja megnyerni a fiatalabb generáció, különösen Lili, a színészotthon ápolójának szimpátiáját.

Persze, tudom, hogy az idős emberek nem feltétlenül pörögnek, de a cselekmény azért lehetett volna jóval feszesebb.

A színészek teljesítménye valóban figyelemre méltó, és ahogy sejtettem, úgy tűnt, hogy a szerepüket egyfajta jutalomjátéknak élték meg. Minden energiájukat és tehetségüket beleadták a karakterekbe. Ez magában véve nem is lenne probléma.

Mondjuk, az kicsit zavarba ejtett, amikor a színészotthon közelében két negyvenes pasas mulatós álmokat kergetve éppen kornyikált.

Később előadhatta a Szerelem című dalt, amely sokak szerint komoly slágergyanús potenciállal bír, de a végső megítélés kérdéses. Külön érdekesség, hogy a színpadon feltűnt Stefanovics Angéla is, aki otthon a konyhában szokott főzőcskézni, és most egy különös frizurával, valamint meglehetősen rövid szereppel tűnt fel. De vajon miért kapott ilyen minimális szerepet? Vagy ha valóban megérdemelt volna többet, miért nem bővítették ki a feladatkörét?

Az éneklő fiúk és Angéla ugyan próbáltak némi frissességet csempészni a megfakult eseményekbe, de sajnos erőltetett módon torzították el a történetet, és nem a megfelelő, izgalmas irányba terelték a cselekményt. Ennek következtében az egész produkció továbbra is megőrizte az öreges báját, és az embernek olyan érzése támad, mintha körülbelül negyven évvel ezelőtt ült volna be a moziba.

Hogy Tolnai végül képes lesz-e leleplezni a gyilkost? Ki tudja. Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Ez a rejtély maradjon meg a film titkaként, csak azok számára, akik vállalkoznak a megtekintésére.

Összességében a „Ma este gyilkolunk” olyan érzést kelt, mintha a múltból lépett volna elő, ahol talán jobb lett volna, ha ott is marad. Egy popcornos mozizásra a Netflixen elmegy, de azt javaslom, hogy senki ne tápláljon túlzott elvárásokat a film iránt.