Egy szerencsés vállalat 300 milliárd forint értékben vállalhatja a kórházak takarítását a következő négy év során.


A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság új pályázati lehetőséget hirdetett meg, amely a KEF keretein belül működő, valamint a központosított közbeszerzési eljáráshoz önkéntesen csatlakozó intézmények takarítási és egyéb higiéniás szolgáltatásaira vonatkozik. A nyertes szolgáltatóknak a jövőben teljes körű napi, időszakos, nagytakarítási és eseti takarítási feladatokat, továbbá fertőtlenítési szolgáltatásokat kell biztosítaniuk a kijelölt ingatlanokban, valamint a higiéniai töltőanyagok elhelyezéséről is gondoskodniuk kell – számolt be róla az Átlátszó.

A tender három részből áll, amely alapján összesen a feladatokat 79 fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményt jelent 459 telephelyén, összesen közel 2,6 millió m alapterületen kell elvégezni. A megbízás 48 hónapra, azaz 4 évre szól, és mindhárom rész 100 milliárd forint értékű.

Legutóbb négy évvel ezelőtt írt ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közbeszerzést erre a feladatra, amit akkor a kormány kedvenc takarítócége, a B+N Referencia Kft. nyert meg miután kizárták az egyetlen ellenfelet a versenyből. Az Átlátszó szerint a mostani kiírás feltételei nagyon hasonlítanak a négy évvel ezelőttire, így elég jó esély mutatkozik arra, hogy ezúttal is a B+N lehet majd a nyertes.

Related posts