Ebben az országban korlátoznák a fiatalokat a közösségi média használatában.

A közösségi média kockázataira egyre több szakértő irányítja rá a figyelmet, és elképzelhető, hogy Németországban a fiatalokat megfosztják majd ennek használatától.
A 168.hu korábban beszámolt arról, hogy Franciaországban tervezik a közösségi média használatának szigorítását a fiatalok körében. Szakértők folyamatosan figyelmeztetnek az alkalmazások árnyoldalaira, emiatt több ország vezetése is fontolóra vette valamilyen korlátozás bevezetését. Németországban is hasonló lépéseket terveznek, mivel úgy vélik, hogy a fiatalok túl sok időt töltenek a digitális világban – olvasható az Infostart cikkében.
A francia példát követve Németországban is egyre sürgetőbbé válik a közösségi média fiatalokra gyakorolt ártalmas hatásainak mérséklése. Hendrik Streeck, az új kábítószerügyi biztos, aki korábban virológusként szerzett hírnevet a koronavírus-járvány alatt, a Die Weltnek adott interjújában fejezte ki aggodalmát a fiatalok digitális térben való túlzott részvételével kapcsolatban.
Streeck szerint a közösségi média túlzott használata már-már járványszerű méreteket ölt, és a veszélyeket a társadalom eddig alábecsülte. A fiatalok nemcsak közösségi felületeken, hanem streamingszolgáltatásokon és videojátékokon is túl sok időt töltenek, állítja a biztos. Hangsúlyozta, hogy több tudatosságra, megelőzésre és oktatásra van szükség, valamint a meglévő jogszabályok betartására.
Az uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR) szerint a fiatalok csak 16 éves kor felett regisztrálhatnak közösségi oldalakra szülői engedély nélkül. ezt azonban a szolgáltatók gyakran figyelmen kívül hagyják.
Streeck felszólította a nagy platformokat, köztük a TikTokot és a Snapchatet, hogy vezessenek be hatékony életkor-ellenőrzési mechanizmusokat. Emellett rámutatott: a szülőknek is sokkal nagyobb felelőssége van abban, hogy ellenőrizzék gyermekeik online tevékenységeit.
A közösségimédia-használat korlátozásának ötlete Franciaországból indult, ahol Emmanuel Macron elnök is szorgalmazta a fiatalok hozzáférésének szigorítását, azonban hatékony megoldás ott sem született.
A közösségi média hatásai mellett a fiatalok alkoholfogyasztásának szabályozásának szigorítását is sürgeti Streeck. Jelenleg Németországban a 14 évesek szülői felügyelet mellett fogyaszthatnak alkoholt, ám Streeck ezt a gyakorlatot elavultnak és veszélyesnek tartja. Javaslata szerint a "kísérő ivás" intézményét teljesen megszüntetni kellene. Szerinte a szülők jelenléte nem csökkenti az alkohol egészségkárosító hatásait, így a fiatalok számára ugyanúgy veszélyes marad a fogyasztás.