Császárod volt? Hát nem is hoztál világra senkit!

Amikor a várandósságom elején valaki megkérdezte, hogy milyen szülési módszert részesítenék előnyben, határozottan a császármetszés mellett döntöttem. Az őszinte véleményem az volt, hogy ez tűnik a könnyebb és biztonságosabb opcióknak a köztudatban. Számos borzalmas történetet hallottam már 19, 48 órás vajúdásokról, a fájdalmasan elrepedt hüvelyről, és hónapokig elhúzódó, kínzó aranyeres panaszokról. A császármetszés viszont más megítélés alá esett. Manapság a sebészek ügyes kezei révén a vágások esztétikusak és precízek, nem úgy, mint régen, amikor sokkal brutálisabb módszerekkel dolgoztak. Bealszol egy éjszakára, és amikor felébredsz, már ott vár a kisbabád. Minden olyan simán zajlik, mint egy jól megtervezett színjáték. Nincs gátmetszés, nincsenek megalázó pillanatok, és elkerülheted a szégyenérzetet.

Később Dr. Internet a természetes szülés irányába terelte az okoskodását: a császárral született gyermek nem lesz képes megfelelően harcolni a világ kihívásaival, a kötelék az édesanyjával nem alakul ki olyan szorosra, mint a természetes úton világra jött babák esetében. A szülőcsatornában található baktériumok hiánya miatt sokan aggódnak... és persze egy végtelen litánia arról, hogy miért nem teszek jót a kicsinek, és hogyan válhatok „rossz anyává” a császármetszés következményeként.

Nem te vagy az, aki dönt!

A végső döntés a szülés módját illetően nem az én kezembe került. A nagy napon, a kisfiam utolsó pillanatban, a farfekvéses helyzetből átváltott a megfelelő pozícióra, ám ez mégsem vezetett természetes szüléshez. A neurológiai problémáim, valamint a trombofíliám és az alacsony progeszteronszintem miatt veszélyeztetett állapotban voltam, ami mind hozzájárult a helyzetem komplexitásához.

A laza uralkodó

Nem tartom magam prűdnek vagy szégyenlősnek, és a testemmel sincs különösebb problémám, így amikor a felkészítő teremben le kellett vetkőznöm, nem éreztem különösebb kényelmetlenséget. Ám még akkor sem, amikor a nővér ellenőrizte, hogy a pocaktól kezdődően minden rendben zajlott-e a borotválás, vagy amikor a műtő hideg és csupafényes környezetében egyfajta vágóhídra kerültem. A testem manipulálása, a katéterezés már egy kicsit megfeszítette a gátlásaimat, de sokkal inkább a gyermekemért való aggódás és egy cseppnyi halálfélelem foglalkoztatott. Szerencsére a babával minden rendben volt; kaptunk pár percet, hogy együtt legyünk, mielőtt az apjához vitték, hogy aztán kedélyesen összeférceljék őt. Ezt követően viszont pánikrohamhoz hasonló rosszullét tört rám, majd elviselhetetlen fájdalom jött.

A könnyebb úthoz tartozott, ahogyan az események alakultak...

- káromkodva vertem szét a kezem a fájdalomtól a vas éjjeliszekrényben (innen is elnézést az anyukától, aki a fal mellett lapult csöppségével);

- Szándékomban állt a nővért eltenni láb alól, aki egyébként igazán bájos volt, mikor arra biztatott, hogy szabaduljak meg a gátlásaimtól. Ekkor viszont olyan érzésem támadt, mintha a vágásomon keresztül a belső szerveim között pengetne, mintha csak egy gitáron játszana (bár persze tudtam, hogy nem ezt teszi).

- remegve, rogyadozva vonszoltam el magam a fürdőszobáig, hogy lemosdjak, és friss, ropogós pelenkába bújtassam magam. Vagyis bújtasson a nővér;

- pár perccel a szülése után beköltöztetett szobatársam életére törtem gondolatban, amikor törökülésben tolta két pofára a hamburgerét, miközben én felülni sem bírtam, és mindössze egy müzliszelet kotyogott a beleimben;

A gyilkos ösztöneim tovább erősödtek, amikor rájöttem, hogy a fájdalmaim enyhítésére csupán egy paracetamol tabletta állt rendelkezésemre – egy olyan szer, amely korábban a fejfájásaimat sem tudta enyhíteni. Az infúziós megoldás helyett ez a hatástalan csodaszer lett a talpra állításom utáni fájdalomcsillapító.

Bosszankodtam, amiért nem Kárpátalján hoztam világra a lányomat, ahol a férjem mellettem állhatna. Első gyermekes szülőként nehéz így, hogy egyedül kell gondoskodnom róla, amíg haza nem engednek minket.

Néhány napon belül már jókedvvel meséltem az élményeimet, hiszen végül is minden jó, ha a vége jó. Azonban ma is felmegy bennem a pumpa, ha valaki csupán megúszásként említi a császármetszést. Hiába tekintik rutinszerű eljárásnak, ez a műtét a legnagyobb hasi beavatkozások közé tartozik, és senkinek sem lenne szabad félvállról vennie.