Az online randizás 2025-ben tényleg olyan nehézségekkel jár, mint amilyeneket sokan emlegetnek? Egy férfi nyíltan megosztja tapasztalatait!

Egy férfi szívből jövő vallomása az online randizásról mélyen elgondolkodtató, különösen a közösségi média által generált gyors impulzusok fényében. Ő csupán azt szeretné kifejezni, milyen érzés férfiként eligibilis partnerként navigálni ebben a szűrőkkel és algoritmusokkal telített világban. Egy dologban biztosak lehetünk: az online randizás soha nem volt ennyire kimerítő.

Régen elegendő volt egy őszinte beszélgetés, egy tiszta ing, és ha a másik fél nem terhelte meg az első randevút a múltja összes drámájával, máris kedvező esélyekkel indultak. Ma azonban elegendő egy félreérthető emoji, és a varázslat azonnal szertefoszlik. Nem az a probléma, hogy az emberek óvatosabbá váltak, hanem hogy elvárásaik vannak, ám valójában senki sem keres igazi kötődést. Mondhatnánk, hogy "miért van fent, ha ennyire nem tetszik neki?", de ha ez a "digitális húspiac", akkor hadd mondja el, miért ízetlen az egész.

A probléma nem csupán abban rejlik, hogy a figyelmesség, humor, önismeret, lelki egyensúly és anyagi háttér elvárásként jelenik meg. Sokkal inkább az a visszás helyzet, hogy mindezeket úgy követelik, hogy közben maguk nem képesek egy valódi, mélyebb beszélgetésre. Eközben pedig sajnálkoznak azon, hogy a férfiak nem értik meg őket, tolakodóak és érzéketlenek.

Régen egy új emberrel való találkozás esemény volt. Most csak egy újabb jobbra húzás. Ha jön is a match, gyakran válasz sincs. És ha van, akkor is ott motoszkál benne a gondolat: "mi van, ha holnap jön valaki még jobb?" Így senki sem figyel igazán a másikra. Mindenki keres valakit, de senki sem tud dönteni.

Mondott egy bénácska viccet az egyik randin. A lány arca lefagyott. A randi innentől kuka volt. Két nap múlva már le is tiltotta. Nem volt bunkó, nem volt tolakodó - egyszerűen nem illett bele a másik forgatókönyvébe.

Egykor még megmondták, ha nincs szikra. Ma viszont csak elhalványul az érdeklődés. Egyre ritkább üzenetek, aztán már csak akkor ír, ha ő kezdeményez. A végén pedig teljes csend. És a legrosszabb, hogy már meg sem lepődik rajta, mert ez lett a megszokott.