Az Iparkodunk című könyv elnyerte a legszebb borítónak járó Tamás László-díjat a legutóbbi könyvhéten.

Amikor a könyv borítójára tekintek, számomra a környezettudatosságra való elköteleződés üzenete bontakozik ki. Te is ezt tartottad a legfőbb irányelvnek a könyv megalkotásakor?

Az újrahasznosított anyagok használata, valamint a fenntarthatóság és a költséghatékonyság kulcsszerepet játszott számomra, hiszen ez a tendencia globálisan is egyre fontosabbá válik. Azonban a puritán borító mögött egy sokkal mélyebb üzenet rejlik. Mint azt mindannyian tudjuk, az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete 2017 óta felújítás miatt zárva tart, és egyfajta rejtett állapotban várja, hogy újra megnyithassa kapuit. A múzeum munkatársai, muzeológusai azonban nem hagyják, hogy az intézmény élete leálljon; folyamatosan dolgoznak, hogy fenntartsák a múzeum szellemét, és megtanulták kezelni ezt a kényszerű helyzetet. Ennek köszönhetően a múzeum valóságos pezsgő szakmai műhellyé alakult. Ezzel az ellentmondással szerettem volna megjeleníteni a borítót: a kissé komor, ipari hatású külső valójában egy rendkívül gazdag és varázslatos világot rejt magában. Amikor kinyitjuk ezt a szürke, egyszerű borítót, egy csodálatos világ tárul elénk: egyrészt az Iparművészeti Múzeum világszínvonalú gyűjteménye, másrészt pedig az a fantasztikus munka, amelyet a munkatársak végeznek kiállításszervezés, muzeológia, rendezvényszervezés és kurátori feladatok terén, mindezt egy működésképtelen épület keretein belül.

Azért egy gyönyörű szecessziós részlet is került a borítóra, igaz, az is szürkében.

A szűkített sávban elhelyezkedő pávamotívum az Üllői úti épület igazgatói folyosójának egyik legjelentősebb díszítőeleme. Ez a tapétarészlet Radisics Jenő, az első igazgató megrendelésére készült, mégpedig Walter Crane angol festő- és iparművész keze nyomán, aki a Pávakert című művéért aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon. E választás nem véletlen, hiszen ez a motívum az épület szellemiségét hordozza magában, míg szürke színekkel a jelenlegi állapotára is utal. Ha azonban kinyitjuk a könyvet, azonnal szembetűnik a meseszép szecessziós pávamotívum színes változata, amely a szennycímoldalon ragyog.

Mennyire mélyen kellett belemerülnöd az Iparművészeti életébe és munkásságába ahhoz, hogy egy igazán hiteles könyvet és borítót tudj létrehozni?

Én mindig is nagyon szerettem az Iparművészeti Múzeumot, és gyerekkorom óta nagyon sokat megfordultam ott, ráadásul évek óta vannak közös munkáink, így én talán jobban ismerem őket, mint egy átlagos látogató. Persze amikor kap az ember egy ilyen megbízást, akkor mélyebbre ás, kutakodik, de szerencsére az Iparművészetinek van egy online adatbázisa, melyből kényelmesen tudtam inspirálódni. Engem mindig is érdekeltek a mélyebb rétegek, hogy egy képnek, egy tipográfiai megoldásnak, egy grafikai ötletnek legyen plusz mondanivalója, és ami ugyancsak fontos: "átkötése" a jelenbe. Ez vezérelt ennél a munkánál is.

Milyen mértékben érezted, hogy szabadon dönthetsz?

A borító megalkotása során teljes mértékben szabad kezet kaptam, így én választhattam ki az elválasztó oldalak képeit is. A könyv tartalmának szempontjából sok minden adott volt, hiszen a szövegek és a rendelkezésre álló képi anyag már előre rendelkezésre állt. Az volt a cél, hogy a tartalom "színes és gazdag" formában jusson el az olvasókhoz. A könyvbe sok cikk került, és rengeteg fotó állt a rendelkezésemre; nekem kellett kiválasztanom, hogy melyeket használom, és hogyan struktúrálom a méreteiket. Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a különböző terjedelmű cikkek tördelését úgy végezzem, hogy a szöveges részek minden oldalon harmonikus egyensúlyt mutassanak, és az olvasás élvezetes, könnyen emészthető maradjon.

Amikor nekiálltam az alkotásnak, egy sor izgalmas gondolat és koncepció fogalmazódott meg bennem. Elsődleges célom az volt, hogy kifejezzem az érzelmek mélységét, és megmutassam, hogyan hatnak ránk a mindennapi élet apró pillanatai. Az alkotás során arra törekedtem, hogy a nézők vagy olvasók számára egy olyan világot teremtsek, ahol saját tapasztalataikra ismerhetnek rá. Ahogy haladtam előre, észrevettem, hogy a kezdeti elképzeléseim folyamatosan alakulnak. Az inspirációt adó impulzusok, a véletlenszerű élmények és a munkafolyamat során felmerülő új ötletek mind befolyásolták az irányt. A kezdeti koncepcióm mellett felfedeztem olyan aspektusokat is, amelyekre korábban nem is gondoltam, így az alkotás egyre gazdagabbá vált. Végül az eredmény egy dinamikus, folyamatosan fejlődő mű lett, amelyben a kezdeti gondolatok mellett új rétegek is megjelentek, és ez a folyamat rendkívül izgalmas élmény volt számomra.

Régóta dolgozunk együtt a múzeummal, megbízunk egymásban, és értjük egymást, s ez a feladat is ebben a bizalmas légkörű alkotói szellemben zajlott. Amikor elolvastam az előszót Cselovszki Zoltán főigazgató úr gondolataival, egyértelmű volt számomra, hogy én ezekre milyen vizuális választ tudok adni. Azonnal körvonalazódott bennem, hogy minek kell megjelennie a borítón, ami még nem öncélú, s ami mélységében is nyújt mondanivalót és izgalmat adó csavart is rejt. Van, hogy több tervet is kér a megrendelő, és csak a sokadik nyeri el a tetszését, de előfordul, hogy már rögtön az elsőt elfogadja. Az Iparkodunk kötet ez utóbbi szerencsés helyzetek közé tartozott.

A közös munka a szerkesztőkkel, Borsos Rolanddal és Koren Zsolttal rendkívül harmonikusnak bizonyult. Mindhárom fél nyitott volt a párbeszédre, ami lehetővé tette, hogy a különböző elképzeléseket és nézőpontokat összehangoljuk. Természetesen előfordultak eltérő irányok, amelyek néha kihívást jelentettek, de ezek az eltérések inkább gazdagították a projektet, mintsem akadályozták. Az együttműködés során sikerült megtalálni a közös nevezőt, így végül egy olyan végeredményt kaptunk, amely mindannyiunk számára kielégítő volt.

A közös munka igazán inspiráló élmény volt, még ha nem is párhuzamosan zajlott, hanem inkább egymásra épült. A kézirat már készen érkezett hozzám, így nem volt lehetőségem beleszólni, hogy mely cikkek kerüljenek a kötetbe. Mivel a szövegek terjedelme változó volt, akadtak rövidebb és hosszabb írások is, tudtam, hogy utólag már nem tudok módosítani rajtuk. Ezért különleges figyelmet szenteltem az oldalpárok tipográfiájának, és tudatosan eltérő hasábszélességeket választottam. Amikor kinyitsz egy oldalpárt, észlelheted, hogy egy-, két- és akár négyhasábos kompozíciókat is alkalmaztam. Ezzel a megoldással igyekeztem kiegyensúlyozni az írások terjedelmét, hogy az olvasó ne észlelje a különbségeket, és folyamatosan fennmaradjon az érdeklődése. Továbbá, a törzsszövegtől tipográfiailag és grafikailag eltérő kiemelésekkel és rovatokkal gazdagítottam az oldalakat, hogy még vonzóbbá és élvezetesebbé váljanak.

Hozott-e ez a munka számodra új kihívásokat az eddigi tapasztalataidhoz képest?

Mindig minden munka hoz újat, pláne a kulturális vonatkozású feladatok. Egyébként nem hiszem, hogy lenne olyan tervező, aki ne dolgozna boldogan az Iparművészetinek, hiszen olyan kincsek lapulnak az épület falai között, hogy ez mindig hálás, inspiráló és a ránk háruló felelősség miatt egyben kihívást jelentő feladat is.

Használtál-e esetleg olyan grafikai, tipográfiai megoldást, amit eddig még nem?

A borítón található betűtípus egy kanadai dizájner alkotása, és izgalmas módon közösen alakítottunk át egyet a karakterek közül. Ennek eredményeként egy teljesen egyedi fontkészlet született, amely sehol máshol nem található meg. Különösen kedvelem ezt a karaktert, mivel jól olvasható és modern vonalvezetésű. Számomra jellemző, hogy folyamatosan kísérletezem a tipográfiával, mindig keresem az újítási lehetőségeket a terveimben, és most sem tettem másképp. A címben szereplő K betűkkel játszadoztam, amelyek mintha egy megfordított képkeret részleteit idéznék. Ez talán újdonságnak számíthat, de mivel gyakran alkalmazok hasonló tipográfiai megoldásokat, így számomra inkább a megszokott kreatív játék része.

Kiemelten fontosnak tartottam, hogy amikor egy ilyen témához nyúlunk, a terv ne legyen túlzottan régies vagy avítt, hanem inkább tükrözze a modernitást. Végül is, egy kortárs alkotásról van szó, amely a mai emberhez szól. Csak így képes a közönség igazán magáénak érezni a mondanivalót és a vizuális megjelenítést is. Bár lehet, hogy a felhasználó számára ez nem tudatosan jelenik meg, a hatás mégis érezhető lesz. Ez a szándék a cikkek populárisabb, közérthetőbb nyelvezetéből is kiolvasható, és a szerkesztők számára is alapvető fontosságú volt.

Számos hazai és nemzetközi elismerésben részesítettek már az alkotásaid, és most, az idei Ünnepi Könyvhéten, a sok kiváló munka közül a tiéd kapott külön figyelmet. Milyen érzések kavarognak benned ezzel kapcsolatban?

Bár sok elismerés birtokában is vagyunk, minden egyes díj különleges örömforrást jelent. Mindig örvendetes, ha az embernek van munkája, de amikor ezt még jutalom is kíséri, az egy erőteljes megerősítést ad arról, hogy amit teszünk, az valóban értékes. Ez visszaigazolást nyújt számomra, hogy az általam képviselt gondolatok és a művészi ars poetica, amelyet megfogalmazok, helyes úton haladnak és igazán értékesek.