Fedezd fel velünk a Vadrózsát, azt az éttermet, amelyet Gordon Ramsay saját szájával dicsért meg, mondván, hogy még az ő neves helyénél is jobb! Képzeld el, milyen élmények várnak rád ebben a különleges helyszínen, ahol a gasztronómia új dimenziót nyer!

A 2000-es évek egyik legmenőbb étterme volt, de ha a magyar konyha ikonikus fogásait szeretnénk mutogatni külföldi barátoknak, vagy mi vágyunk egy pazar somlóira, a Vadrózsa Étterem még mindig az egyik legmegbízhatóbb hely a városban.

A budapesti és a hazai gasztronómia folyamatos fejlődése mindig örömmel tölt el minket, azonban nem ritkán tapasztaljuk, hogy a bőség zavarába esünk. Olyan ez, mint amikor új farmert keresünk, és a bolt polcain 72 különböző fazon és szín csábít, végül pedig elmegy a kedvünk a vásárlástól. A sok újdonság között néha jól esne találni egy időtlen vintage darabot, éppen úgy, ahogy egy megbízható, klasszikus étterem is felüdít minket, amely autentikus magyar ízeket kínál, mindezt pedig olyan kiszolgálással és atmoszférával tálalja, ami inkább a modern polgári életérzést idézi, semmint a kétezres évek emlékét.

Fedezd fel a Vadrózsát – a Rózsadomb peremén megbújó étterem egy igazi időutazásra invitál, amelyet csak néhány helyen élhetünk át Budapest varázslatos világában.

Az épület egy patinás budai villa, egykor lakóháznak épült, nem is akárkinek - Szőke Szakáll (születési neve: Grünwald Jakab, felvett nevei: Gärtner Sándor, Gerő Jenő) háza volt, míg itthon élt (1938-ig). A háború után államosították, majd előbb presszó lett, később pedig megnyílt benne a Vadrózsa étterem. Az államosítás óta eltelt 70 évben ugyan történtek változások, de a hangulat alapvetően olyan, mintha egy háború előtti polgári villában járnánk. Négy külön helyiség van a Vadrózsában, a gyarmati terem, a tükörszoba, a télikert és a könyvtárszoba - ezekben á la carte is lehet fogyasztani, de privát eseményekre is bérelhetők. A télikert egyébként már a legutóbbi tulajdonos és ügyvezető, Földvári Gábor és Földvári Dániel tervei alapján készült, korábban csak a kert volt az épület hátsó traktusában.

A mi kedvencünk egyébként a gyarmati terem volt. A faberakással, falikarokkal, nagy tükrökkel, kristálycsillárral az egész helyiségnek van egy nagyon erős arisztokrataszalon-hangulata a háború előtti évekből, és talán pont emiatt az otthonos érzés miatt nem annyira feszengős a hangulat. Pedig ami a berendezést és a szervizt illeti, nagyon is szigorúan veszik azt a fajta polgári ízlést, ami ma már a Gundelen kívül nem nagyon van jelen a hazai vendéglátásban.

A Gundel-hangulat egyébként nem véletlen: a teremben lévő gyapjúszőnyeg ugyanaz, mint ami a Gundelben volt, a csapat egy része pedig korábban szintén megjárta a városligeti éttermet. A terem különlegességei közé tartozik továbbá, hogy a patinás régi részeket csak renoválták, nem cserélték: műanyagot szinte nem is találunk az egész teremben, az ablakok maratott üvegből készültek, a bútorok fából, az ajtókilincsek rézből. A szerviz ugyancsak gondos, figyelmes munkával lett összeválogatva: kristálypoharak, különleges Chippendale evőeszközök és gravírozott porcelán étkészlet van az asztalon. Hogy korszerű-e a Vadrózsa? Ami a berendezést illeti, cseppet sem: az az időtálló ízlés jellemzi, ami a régi világban az arisztokráciát megkülönböztette az újgazdagoktól.

Az étlap igazi időutazásra invitál, hiszen nemcsak a modern konyhatechnológia vívmányait tükrözi, hanem a múlt ízeit is megeleveníti. A választékban találkozhatunk új kreációkkal, de mi elsősorban a klasszikus ételek iránt érdeklődtünk, amelyek már akkor is a szalon büszkeségei voltak, amikor a Vadrózsa még egy magánvilla volt. Ezek az ételek a magyar gasztronómia igazi gyöngyszemei, és nem feledkezhetünk meg a pesti zsidó specialitásokról sem – mindkét stílusban bőven akad választék a belvárosban, de a valóban autentikus és ízletes fogások megtalálása már nem kis kihívás. A konyha színvonalát jól példázza, hogy a híres vendégek között egy alkalommal Gordon Ramsay is megfordult itt. Távozása után a vendégkönyvbe tett bejegyzése, miszerint „Jobb, mint bármelyik éttermem”, igazán hízelgő elismerés, ami tovább emeli a hely rangját.

A maceszgombócos libaleves volt az első fogásunk – egy kiadós és ízletes, otthonos leves érkezett, tele friss, roppanós zöldségekkel, ízletes színhússal és egy könnyed, mégis laktató maceszgombóccal. Az ízek harmóniája és a gazdag tartalom szinte egy teljes ebédet varázsol, amely valóban feldobja a kedvünket. Az élményt tovább fokozza a professzionális, régi vágású kiszolgálás, valamint a nehéz evőeszközök és a patinás tányérok, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a vacsora egy felejthetetlen gasztronómiai kaland legyen.

A hagyományos élvezetek jegyében a velős csonttal folytattuk. A hosszában keresztbe vágott, fokhagymacsipsszel gazdagon megszórt velő forró volt, "mint a babám szíve", és a levessel együtt tulajdonképpen jól is laktunk volna tőle bőven - de jöttek még a főételek.

A város gasztronómiai kincsei közül kiemelkedik egy olyan sólet, amelyet mindenképp érdemes megkóstolni. Ez a fogás nemcsak szaftos és ízletes, hanem a füstös ízvilágával is elkápráztatja az ínycsiklandó étkezések kedvelőit. A pestiesen ízesített libakolbász és a ropogósra sült, zsírosan omlós libacomb együttesen garantálják a felejthetetlen élményt. De nem áll meg itt a gasztronómiai kaland, hiszen a hely másik különlegessége, a Wellington-bélszín is érdemes a figyelmünkre. Ez a 90-es évek egyik ikonikus ételének számító fogás manapság ritkaságnak számít az éttermek kínálatában, hiszen a modern trendek nem mindig kedveznek a klasszikus ízeknek. Az ünnepek közeledtével azonban újra reflektorfénybe kerül, hiszen sokan vágyakoznak az olyan hagyományos ételek után, amelyekhez érzelmi szálak fűzik őket. Ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen az igazán jól elkészített Wellington, a Vadrózsában garantáltan megtalálja a választ. A hús tökéletesen átsült, a gomba szaftossága pedig nem áztatja el a tésztát, amely kívül roppanós, belül pedig kellemesen puha. A mellé tálalt krumplipüré klasszikus, vajas ízével és könnyedségével remek kísérője az étkezésnek, így egy igazán emlékezetes gasztronómiai élmény részesei lehetünk.

A desszertválasztékban számos magyar klasszikus is felbukkan, amelyek a jól megválogatott éttermek kínálatában ritkán találkozhatók. A mákos guba és a flódni mellett végül a somlói galuskát választottuk, nem csupán azért, mert ez a desszert a legkedveltebb magyar édességek közé tartozik, hanem mert rendkívül ritka, hogy igazán jól elkészítik. A leves és a sólet után nem volt kérdés, hogy egy igazi klasszikust kaptunk: puha piskóták, édesen főzött krém és kesernyés csokoládé találkozott egy tálban, amelyet roppanós, kandírozott dióval koronáztak meg, ezzel igazán különlegessé téve az élményt.

A Vadrózsa egy igazán különleges élmény, amely árban teljesen elfogadható, hiszen a bélszín nyilvánvalóan az étlap drágább fogásai közé tartozik. Mégis, összességében nem számít drága étteremnek, különösen, ha a minőséget vesszük alapul. Első ránézésre talán úgy tűnik, hogy csupán a különleges alkalmakra ajánlják, de egy bizonyos kor után egy sima szerdai este is tökéletes alkalom lehet arra, hogy az ember egy felejthetetlen vacsorát élvezzen. A pazar étkezés mellé pedig osztályon felüli kiszolgálás dukál egy olyan klasszikus helyszínen, amelyből már sajnos egyre kevesebb található Budapesten.