Az Apollo-8 űrhajósai számára a karácsony különleges ajándéka a Föld felemelkedése volt az űr sötétjéből.
Persze, íme egy egyedibb megfogalmazás: "Siess már, kérlek!" "Rögtön, gyorsan!" "Hol van már, türelmetlenül várom!" "Add nekem, kérlek!" "Nyugodj meg egy kicsit, légyszi!"
Ha tippelnünk kellene, hogy honnan származnak ezek a megjegyzések, valószínűleg kevesen gondolnának az űrhajósokra. Az asztronauták a legkritikusabb pillanatokban is megőrzik a nyugalmukat, mint ahogy az Apollo-13 legénysége is csupán "problémaként" hivatkozott arra, hogy felrobbant egy oxigéntartály a küldetés során. Pedig a fenti mondatok amerikai űrhajósok szájából hangzottak el – igaz, olyan környezetben, ahol nem igazán próbálták elrejteni az izgalmukat. Az Apollo-8 crew két tagja, James Lovell és William Anders így reagált, amikor a Hold mögül feltűnt előttük a Föld.
A küldetés parancsnoka, Frank Borman mellett, az Apollo-8 parancsnoki moduljában még néhány bátor űrhajós teljesítette feladatát. Éppen egy veszélyes küldetés közepén tartózkodtak, 1968. december 24-én, houstoni idő szerint délelőtt fél 11 körül. Már negyedszer repültek körbe a Hold körül, amikor Anders hirtelen észrevette, hogy a Föld éppen kibukkan a Hold mögötti horizonton. Azonnal elragadta a pillanat varázsa: "Ó istenem, nézzétek azt ott! Kel fel a Föld. Hű, ez gyönyörű!" Ekkor már a kamerájáért nyúlt, mire Borman vidáman megjegyezte: "Hé, ne fotózd le, ez nincs benne a tervben!"
Ezt követően egy hosszú, feszültséggel teli beszélgetés bontakozott ki Anders és Lovell között, ahol Anders egyre inkább sürgette a színes film beszerzését Lovelltól. Végül sikerült rögzíteniük azt a különleges pillanatot, amelyet mind színes, mind fekete-fehér filmre megörökítettek. A NASA a történés 45. évfordulója alkalmából egy lenyűgöző animációt készített: a Lunar Reconnaissance Orbiter szonda felvételei és adatai segítségével precízen rekonstruálták, hogy a parancsnoki modul mikor és milyen helyzetben tartózkodott, és mit láthattak az űrhajósok a beszélgetésük idején. Aki kíváncsi a részletekre, az itt kattintva megtekintheti.
De miért is olyan lényeges ez a felvétel?
Például az elsősége miatt. Az Apollo-8 volt az első olyan űrrepülés, aminek során emberek által irányított jármű állt Hold körüli pályára. Borman, Anders és Lovell voltak az elsők, akik saját szemükkel láthatták a Hold sötét oldalát. Értékes felvételeket készítettek az égitestről, miközben azt is figyelték, hogy a későbbi Apollo-küldetéseknek hol lehetnének ideális leszállóhelyek. A fotó a felkelő Földről már csak váratlan karácsonyi bónusz volt.
Az Apollo-8 küldetés indítása egy rendkívül izgalmas és ellentmondásos időszakra esett. 1968-at sok amerikai egyfajta katasztrófaként élte meg: ebben az évben gyilkolták meg Martin Luther Kinget és Robert F. Kennedyt, a vietnámi háború feszültségei egyre inkább fokozódtak, és a hidegháború okozta aggodalom mindennapjaik része lett. James E. Webb, a NASA vezetője, kezdetben ellenállt az Apollo-8 küldetés év végi indításának, attól tartva, hogy egy esetleges kudarc tönkreteheti az amerikaiak karácsonyi ünnepeit. Az időszak drámai eseményei és a technológiai kihívások együtt formálták ezt a különleges pillanatot, amely végül a történelem egyik legmeghatározóbb űrmissziójához vezetett.
Márpedig az Apollo-8 kockázatos küldetés volt. Mivel az oroszok titkolták a kudarcaikat, a NASA nem tudta pontosan, hogyan állnak az űrversenyben. A szovjeteké volt az első műhold, és ők indítottak először embert az űrbe, és mivel látszólag a Hold-programjuk is jól haladt (valójában komoly gondokkal küzdött), az amerikai űrhivatal 1968-ban is tartott attól, hogy lemaradásban vannak. Ráadásul a holdkomp sem készült el időben, pedig az Apollo-8 fő feladata annak a tesztelése lett volna. Emiatt végül a NASA néhány aligazgatója merész tervvel állt elő: előrehoztak egy későbbi küldetést, és az Apollo-8-at rögtön a Holdhoz küldték, orbitális pályára. Ráadásul holdkomp nélkül, ami azért volt rizikós, mert komoly meghibásodás esetén a holdkomp szolgált volna mentőcsónakként (az Apollo-13 űrhajósai - köztük Lovell - is a holdkompjuk készleteit használták).
Webb tehát nehéz szívvel bólintott rá az átalakított küldetéstervre, és valóban adódtak meleg helyzetek a misszió során. Borman például megbetegedett, hányt és hasmenése volt, ami mikrogravitációban különösen nagy kihívást jelentett. Még nagyobb gond volt, hogy hazatéréskor Lovell véletlenül törölte a navigációs adatokat, és újra kellett kalibrálni a fedélzeti számítógépet. De végül december 27-én sikeresen - és a parancsnok betegsége miatt nagyon büdösen - landoltak a Csendes-óceánban. Az eredményes küldetés kicsit javított az év megítélésén is, Borman később kapott olyan táviratot, amiben csak ennyi állt: "Köszönöm, hogy megmentettétek 1968-at."
A küldetés során a NASA értékes tudásra tett szert, de a közvélemény számára az Apollo-8 legemlékezetesebb pillanata Anders híres fényképe, az Earthrise, azaz földkelte lett. Ez a színes felvétel akkoriban igencsak különlegesnek számított, különösen űrfotózás terén. Bár korábban már készültek színes képek a Földről, és 1966-ban az amerikai Lunar Orbiter-1 űrszonda fekete-fehérben megörökítette a Hold mögött felbukkanó Földet, az Earthrise hatása messze felülmúlta ezeket. E kép nem csupán technikai újítás volt, hanem a világűr felfedezésének szimbolikus pillanata is, amely mély hatással volt az emberi gondolkodásra és a Föld hovatartozásának érzésére.
Miután a parancsnoki modul végre elérte a szárazföldet, a NASA technikusai beültek az autóba, és négy órás útra indultak Houstonból Corpus Christibe. Anders, aki a korszak legfejlettebb fényképezőgépével, a módosított Hasselblad 500 EL-lel örökítette meg a pillanatokat, a földkeltét egy 250 milliméteres lencsével rögzítette, a Kodak által kifejlesztett Ektachrome filmre. Azonban a színes képek előhívása nem volt olyan egyszerű, hiszen a houstoni központnak nem állt rendelkezésére megfelelő fotólabor, és 1968 végén Dél-Texasban mindössze egy Corpus Christiben működő családi vállalkozás vállalta a színes fényképek feldolgozását. A filmtekercsek, amelyek több mint 800 ezer kilométert tettek meg, Raul Rodriguez, a vállalkozás vezetője által kerültek feldolgozásra. Bő négy óra alatt sikerült életre kelteni a történelmi felvételeket, majd a NASA technikusai még aznap visszaindultak Houstonba.
A földkelte lenyűgöző látványa éppen belefért a Life magazin újévi kiadásába, ahol két oldalon keresztül csodálhatta a közönség. A parancsnoki modul elhelyezkedésének köszönhetően Anders eredeti fotóján a Hold horizontja szinte függőleges irányban fut, így a képet 95 fokkal elforgatták, hogy valóban úgy tűnjön, mintha a Föld éppen most kelne fel. Kevés olyan lélegzetelállító fénykép készült az űrkutatás történetében, mint ez: a Hold kopár, kietlen felszíne mögött, a távolban, az elérhetetlennek tűnő mélységben ott ragyog az a kék-fehér üveggolyó, amelyet az emberiség otthonának tekint. Ez a fotó mélyen elgondolkodtatott arról, mennyire kicsinyek vagyunk az univerzumban, mennyire törékeny a Földünk, és hogy néhány százezer kilométer távolságból mennyire jelentéktelennek tűnik minden egyes konfliktus, amely nap mint nap tépázza ezt a csodás bolygót.
Nem csoda, hogy a földkeltét a következő években több környezetvédelmi szervezet és civil mozgalom is előszeretettel használta, sőt a fénykép plusz lendületet adott ezeknek a kezdeményezéseknek. Talán még ahhoz is hozzájárult, hogy 1969-ben alakult meg a Friends of Earth, 1971-ben a Greenpeace, amikor pedig 1970-ben először rendezték meg a Föld Napja akciót, Anders fotója volt a központi motívuma.
A fénykép Andersre óriási benyomást gyakorolt. "Olyan érzés volt, mintha egy sötét szobában ülnél, és csak egy apró, karácsonyfadísz méretű, kék-zöld gömböt látnál" - nyilatkozta később. 2018-ban, a felvétel 50. évfordulóján még mélyebb gondolatokat osztott meg: "Ez a fotó igazán megingatta a vallási hitemet. Már semmi értelme nem volt annak a gondolatnak, hogy a világ a pápa körül forog, és hogy valahol fent egy hatalmas szuperszámítógép azon töpreng, vajon Billy jó fiú volt-e aznap. Így hát Richard Dawkins egyik nagy támogatója lettem."
Az 50. évfordulón a nemzetközi csillagászati szövetség, az IAU, különös tisztelettel idézte fel az 1968 karácsonyán történt eseményeket. E jeles alkalomra két Hold-kráter nevének megválasztására került sor: az egyik a „Földkeltéje Anders” nevet kapta, míg a másik a „Hazatérő Nyolcas” nevet viseli. Mindkét kráter látható azon a híres fényképen, amely a földkeltét örökítette meg.
