Adományozni szeretett volna egy kórháznak, de a bürokrácia labirintusában ragadt, ahol a papírok és az előírások tucatjai között bolyongott.


Levente adakozni akart a szombathelyi Markusovszky kórház egyik osztályának, egészen pontosan az ott dolgozó orvosok és ápolók továbbképzését szerette volna pénzbeli támogatással segíteni. Aki nyomon követte, hogy milyen politikai vihar lett Magyar Péter gyermekotthonoknak szánt, de át nem adható adományaiból, a cím nélkül is sejtheti, hogy Levente ötletének kivitelezése sem volt zökkenőmentes.

Először is, az Országos Kórházi Főigazgatóság engedélyének beszerzése elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki adományt nyújtson át. Aki mostanában megfordult egy kórházban vagy rendelőben, az jól tudja: a magyar egészségügy nem éppen abban a helyzetben van, hogy bármiféle adományt csak úgy, kapásból elfogadjon. Éppen ezért az OKFŐ nem csupán a szavakra hagyatkozik, hanem egy részletes, kétoldalas excel-táblázat kitöltését kéri mindazoktól, akik segíteni szeretnének.

A Nyugat.hu cikkéből megtudhattuk, hogy Leventének többek között arra is választ kell adnia, hogy rendelkezésre állnak-e az adomány működtetéséhez szükséges feltételek, valamint arra a kérdésre is, hogy a kapott adomány gazdaságos megoldás-e a címzett számára.

Leventéék "ezt a táblázatot még értelmezni sem tudják, így hát nem is álltak neki a kitöltésének. De ha valamilyen csoda folytán mégis sikerülne nekik, és sikerülne megszerezniük az Országos Kórházi Főigazgatóság engedélyét, ez akkor sem lenne elegendő" - olvasható a cikkben. Ugyanis ezen kívül egy formanyomtatvány keretein belül levelet is kellett írniuk, amelyben tájékoztatják a kórház főigazgatóját arról, hogy amennyiben egyáltalán megkapják az OKFŐ engedélyét, akkor mennyi pénzt és milyen célokra terveznek adományozni.

"Ebben az országban több dolog is félre ment, és úgy érzem, ez is" - idézi a lap a férfit, akinek az állítása szerint ekkorra már a kedve is elment az egésztől, így végül visszalépett az adományozástól.

Related posts