A romantikus olimpiai bajnok sem tudta megszerettetni Marozsánnal a füves pályát.


Marozsán Fábián mindig idegenkedett kicsit a füves pályáktól. A statisztikája is árulkodó. Messe füvön játszotta a legkevesebb mérkőzést, a Hallében játszott két találkozóval együtt is csupán tizenegy meccsnél tart, s a statisztikája sem túl kedvező: négy győzelem és hét vereség. Szembetűnő, hogy salakon és kemény pályán egyaránt valemivel jobb, mint hatvan százalékos győzelmi mutatóval rendelkezik.

Természetesen, a világranglistán 23. helyen álló, Halléban hetedik kiemelt Tomás Machác legyőzése igazi bravúrt követelt volna a sikerhez. A 24 éves cseh teniszező, aki szinte egyidős Marozsánnal, leginkább salak- és kemény borításon érzi magát otthonosan. Tavaly a US Openen a nyolcaddöntőig jutott, ami a legjobb eredménye eddig.

Pályafutása legnagyobb sikerét Machac azonban Párizsban érte el, igaz, nem a Roland Garroson, hanem az olimpián, vegyes párosban győzött Katerina Siniaková párjaként, akihez ellentmondásos viszony fűzi. Sokáig a magán életben is egy párt alkottak, éppen az olimpia előtt szakítottak, de azért együtt indultak az olimpián, és a győzelem után csak elcsattant egy közöttük egy csók.

Related posts