A MOSZ figyelmeztetése szerint a termelők számára problémát jelenthet a nyugdíjasok áfa-visszatérítése. - Agro Napló

"Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke figyelmeztetett arra, hogy a javasolt zöldséggyümölcs ÁFA-visszatérítési rendszer következtében a nyugdíjas vásárlók elfordulhatnak a magyar kistermelőktől. A szakértő hangsúlyozta, hogy bár a kezdeményezés céljai dicséretesek, a javasolt szabályozás kifejezetten hátrányosan érintheti a kistermelőket. Az őstermelők többsége nem rendelkezik online pénztárgéppel, és mivel nem áfa alanyok, termékeik nem áfásan kerülnek értékesítésre. Ennek eredményeként a tőlük beszerzett zöldségek és gyümölcsök után nem igényelhető visszatérítés. Ebből adódóan a termelői piacokon a zöldségek és gyümölcsök árának emelkedése akár 20%-ot is elérhet, így jelentősen drágábbá válhatnak a kereskedelmi láncokhoz képest – áll a MOSZ közleményében."
Erre nem csak a termelő, de a termelői piac is rámehet. A termelők védelmében valahogy meg kell találni a kompenzáció lehetőségét. A jelentős árelőny miatt félő, hogy nyugdíjas vásárlók az áruházláncok olcsóbban beszerezhető, sok esetben külföldi zöldségeit és gyümölcseit fogják választani a kistermelők magyar árui helyett. Mindez azért is különösen problémás, mert a termelői piacokon árusító kistermelők vevőkörében a nyugdíjas vásárlók - kulturális okokból - érdemben nagyobb arányban vannak jelen
- hangsúlyozta Koncz Máté a tájékoztatóban.
Az elmúlt több mint egy évtizedben kiemelt kormányzati szándék volt a termelői piacok megerősítése, amelyre több mint tízmilliárd forint támogatást ítéltek oda. Hasonló véleményt fogalmaz meg a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület elnöke is. Kubatov Márton szerint a közvetlen értékesítés - különösképp azon térségekben, ahol jelentős a kisebb méretű, családi kertészetek száma - a termelők és a fogyasztók számára is fontos lehetőség, ami erősíti a helyi gazdaságot, tudatos vásárlásra és fogyasztásra ösztönöz, és a helyi közösségi élet tekintetében is értéket képvisel. Ugyanezen álláspontra helyezkedik Gulácsi Mihály, a SzabolcsSzatmár-Bereg megyei Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. Gulácsi szerint a kormányzatnak nem lehet célja a helyi termelők érdekeinek és a közvetlen, termelő fogyasztó kapcsolatokban rejlő értékek csorbítása, így elengedhetetlen a javasolt ÁFA visszatérítésből következő károk megelőzése, és az átgondolt szabályozás kialakítása - zárult a közlemény.