Természetesen, íme egy egyedi változat a "A láthatatlan ember - Szénási Sándor jegyzete" témájában: --- **A Láthatatlan Ember - Szénási Sándor Reflexiói** Szénási Sándor írásaiban a láthatatlan ember fogalma nem csupán egy sci-fi figura, hanem mélyebb

A következő kamaradarab szereplői között találkozunk egy kócos, sovány fiatalemberrel, aki egy elnyűtt dzsekiben feszít, és egy különös kuka figyel, amely formájával inkább egy ágyúlövedékre emlékeztet, mintsem egy egyszerű hulladékgyűjtőre. Ez a kuka a vendégek gondtalanságát hivatott szolgálni: itt landolnak a papírdobozok, műanyag flakonok és egyéb elfeledett hulladékok, amelyeket a személyzet nem hajlandó összeszedni, hiszen azok nem a pultról érkeztek. Tehát:

A riasztó göncökben megjelenő, de meglepően vonzó fiatalember hat méterről vág neki az útjának, amely a kuka felé vezet. Arca sima és nyugodt, tekintete eltökélten a célra irányul; nem osztja meg figyelmét a környezettel, a külvilág zaja és reakciói teljesen hidegen hagyják. Minden mozdulata azt üzeni, hogy nem érdekli a csendes, megvető pillantások sora, amelyek az elkövetkező húsz másodpercben a jelenlévők arcán végigfutnak. Ezek a nézések ismerősek számára, és már régen túllépett rajtuk.

Gyors mozdulattal nyúl a kukába, és hallani, ahogy a szemét között matat, szétszórva mindent, ami az útjába kerül. A keze végül egy félgömb alakú, látszólag üres pohárra akad, amiből még kimerészkedik egy szívószál. Miért ne lenne ez egy avokádólattés pohár? Természetesen az, és csak egy felszínes, pazarló lélek hiheti, hogy tényleg üres. A fiatalember a szájába veszi a piros műanyagszálat, hogy aztán egy szempillantás alatt végezzen a számunkra láthatatlan maradékkal. Olyan hirtelen tűnik el, mint ahogy megjelent, mozgása magabiztos, mint egy olyan emberé, aki tudja, hogy a körülötte sürgölődők csupán illúziók, a világ csupán egy átmeneti színjáték. Talán ő egy másik idődimenzió lakója, ahol a párhuzamos idősíkokban élők - ahogyan azt a sci-fi történetekből jól tudjuk - soha nem keresztezik egymás útját.

Ha ez valóban így van, akkor a kamaradarabunk főszereplőjét semmiféle inflációs nehézség vagy az amerikai és orosz események által kiváltott pánik nem zavarhatja. Ő nem foglalkozik azzal, hogy hisz-e a holnapban, hiszen ez a fogalom az ő világában teljesen értelmetlen lenne. A jövőbe vetett hite megingathatatlan, még a legelérhetetlenebb avokádós ital sem vonzza, mert számára nincsenek vágyak. Őt nem lehet megfélemlíteni, nem lehet tönkretenni, semmit sem lehet tőle elvenni, és adomány sem érheti el. Mert ő egyszerűen nem létezik. Élete nem választható el a valóságtól, így a halál sem érintheti, hiszen ő a nemlét határán egyensúlyozik.

Hogy ezt miből gondolom? Korábban tévedésből azt állítottam, hogy ennek a fiatalembernek a tekintete azért sem keresné a többiek pillantását, mert az utálkozásukat, ellenszenvüket jól ismeri. Helyesbítek: jól ismerte. Valaha. Most ilyesmiről már nincs szó, pusztán azért, mert az ilyen alakokra már nem is néz senki. Amikor megjelent, nem vettek tudomást róla, amikor kiitta a hideg, koszos maradékot, félrefordultak, amikor elhaladt mellettük, a mobiljukba temetkeztek. Lehet, hogy régen látták, amikor még nem lökődött át egy másik időbe, de már nem észlelik, így nem is botránkoztak meg.

Ők vannak többen, és lehet, hogy nekik van igazuk: ebben a világban, amiben én is élek, ő láthatatlan. Én képzelődtem.

Nem volt itt senki.

Szénási Sándor gondolatai a Hetes Stúdió 2025. március 8-i epizódjában kerültek bemutatásra.