A Dombóvári LK a következő szezonban is megőrzi a magas színvonalat – interjú


Újoncként megnyerte a II. osztályú focibajnokságot, a vármegyei kupában pedig döntőig menetelt. A Dombóvári LK játékos-edzője, Kis Dániel értékelte a csapat szezonját.

Két bajnoki győzelem és két ezüstérem után a nyári időszakban a csapat nagy lépésre szánta el magát, és új osztályba lépett. Amikor nekivágtak a második vonal küzdelmeinek, bárki is gondolta volna, hogy ilyen kiemelkedő és sikeres idény vár rájuk?

A másodosztály gondolata már tavaly is foglalkoztatott minket, de akkor még nem álltunk készen sem a háttér, sem a játékoskeret szempontjából. Tavaly nyáron viszont úgy döntöttünk, hogy merész terveket szőünk! Nyolc-tíz új játékos igazolásával, valamint szponzorok és támogató partnerek felkutatásával megteremtettük a lehetőséget, hogy ugrást tegyünk a magasabb osztályba. Sokan kételkedtek a sikerünkben, és sokan azt gondolták, hogy ez túl nagy kihívás számomra edzőként. Azonban ami igazán számít, hogy nemcsak én, hanem a vezetőség is hitt bennem - mesélte portálunknak Kis Dániel, a Dombóvári LK játékos-edzője, aki a vármegye II-es bajnoki címet és a Tolna Vármegyei Kupa döntőt is elérte csapatával.

A tavaszi szezonra való felkészülés során elsőként a listára került, bár a pontvesztés szempontjából a Tengelic kedvezőbb helyzetben volt. Amikor télen meglátogattuk őket, azt mondta, hogy a csapat célja nem az aranyérem. Vajon tényleg így vélekedett, vagy csupán próbálta csökkenteni a csapatra nehezedő nyomást?

- Úgyis gondoltam, hiszen nyáron a dobogó közeli helyezést tűztük ki. Télen több problémával kellett szembe nézni, de ezekről nem szeretnék beszélni. Csapatom becsületesen edzett a szünetben, viszont hektikus volt a szereplésünk a felkészülési meccseken. Ott éreztem, hullámvölgybe kerültünk, ez pedig beigazolódott az első tavaszi bajnokin is, amikor vereséget szenvedtünk Faddon. Majd győztünk az ASE ellen, azt hittük, rendben vagyunk, de jött az újabb hullámvölgy. Akkor azt éreztem, elvesztettem az öltözőt, le is mondtam, de a játékosok jelezték, velem képzelik el a jövőt. Itt jött egy új lendület, vele az eredmények, de Pakson elbuktunk, mégis a szoros bajnoki versenyfutásban a negyedik és az első hely is benne volt a pakliban. Hogy az utolsó fordulóban szerencsénk volt? Lehet, de úgy gondolom, mi tettünk a legtöbbet azért, hogy a nyakunkba akasszák az aranyérmet, amit Bodó Józsi barátom már nyáron megjósolt! Kifejezetten jó bajnokságon vagyunk túl, úgyhogy jár a gratuláció minden csapatnak, játékosnak, vezetőnek. Fontos megjegyeznem, lehet, hogy a pályán ellenfelek vagyunk, de nem ellenségek!

Related posts