Aki nem figyel a karácsonyfájára, akár 300 ezer forintos bírsággal is szembesülhet az év elején. Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogyan bánunk a fánkkal, mert a szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat!


Magyarországon már évek óta kifinomult rendszer működik a karácsonyfák kihelyezésére és elszállítására. A Pénzcentrum utánajárt, hogy miként érdemes elhelyezni a lehullott fenyőt, és miért lehet problémás, ha valaki figyelmen kívül hagyja az ezzel kapcsolatos előírásokat.

Idén már az FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója helyett a hulladékgazdálkodás más szegmenseiben is tevékeny MOHU felelős a fővárosban a fenyőfák elsázllításáért. A Pénzcentrumnak küldött válaszukban azt írták: csak a fővárosban továbbra is meghaladja a félmilliót a kidobott karácsonyfák száma. Ám nem csak az elszállításnak van szabott rendje és ideje, hanem a fák kihelyezésének is.

Az ünnepek elteltével a MOHU Budapest hulladékszállító csapata szakszerűen és szervezett keretek között, külön járatrendszeren keresztül gyűjti össze és szállítja el a fővárosban, valamint számos agglomerációs településen kihelyezett fenyőfákat. A feladat nemcsak fizikailag, hanem logisztikai szempontból is jelentős kihívás elé állítja a munkatársakat, hiszen a becslések szerint évente Budapesten körülbelül 500-600 ezer tűlevelű fát kell begyűjteni a város utcáiról. A tapasztalatok alapján a fenyőfák valódi kihelyezési dömpingje vízkereszt után, azaz január 6-a után kezdődik, és általában egy-másfél hónapon keresztül tart – nyilatkozta a MOHU a lap számára.

A vonatkozó jogszabályok meglehetősen szigorú pénzbírságokat írnak elő, ha a levitézlett karácsonyfák szabálytalan eltüntetése, akár a közlekedés akadályozásával jár, történik.

A bírságok összege nem változott: azok 5 és 50 forint között terjedhetnek, de ha feljelentés nyomán kapják szabálysértésen, akkor akár egy 300 ezer forintos bírsággal is indíthatja a 2025-ös évet.

A társaság a lapnak azt írta, a lakosság a fák kihelyezésénél több lehetőség közül is választhat: a több mint 250 kijelölt közterületi gyűjtőhely bármelyikére elhelyezheti a kiszolgált karácsonyfát, vagy a háztartási hulladékos kukák mellé teheti ki jól látható helyre a hulladékgyűjtés napján. Ez utóbbi esetben a fák kihelyezésekor arra is figyelni kell, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos-, a kerékpáros- és a gépjárműforgalmat.

A MOHU arra buzdítja a budapesti lakosokat és az agglomerációban élőket, hogy válasszanak a javasolt két lehetőség közül, és ne helyezzék el elhagyott fáikat a közterületeken. Ezzel nemcsak mások biztonságát, hanem a közterületek tisztaságát is megóvhatják.

Idén a MOHU változtat a fák elszállításának módján is, mivel naponta többször is körbejárják a fővárost és az agglomerációs településeket:

"A kijelölt gyűjtőpontokról vízkeresztet követően, naponta átlagosan 10 fenyőfa járat szállítja el az összegyűlő karácsonyfákat. A járatokat kifejezetten ebből a célból indítja a MOHU Budapest. A fővárosi lomtalanításoknál alkalmazott, speciális felépítménnyel szerelt célgépek napi járatok keretében, program szerint gyűjtik be a fenyőfákat a 250 gyűjtőhelyről. A fenyőfajáratokkal párhuzamosan a lakóingatlanoktól a jól ismert kommunális hulladékszállító célgépek gyűjtik össze a kiszolgált örökzöldeket, illetve szükség esetén külön járművek is besegítenek a nagyméretű fák elszállításába

A MOHU a Pénzcentrumnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a lakosság együttműködését kérik a munkatársaik és munkagépeik biztonsága érdekében. Kérik, hogy a kiszolgált tűlevelű fák kihelyezése előtt mindenki távolítsa el a díszeket, csillagszórókat, szaloncukor-kampókat és talpakat.

Related posts